Sokbor

Blog sok borról

Márton nap Debrecenben

2018. november 16. 17:07 - varga.daniel.sokbor

"Gondüző borocska mellett
Vígan illan életem;
Gondüző borocska mellett,
Sors, hatalmad nevetem.

És mit ámultok? ha mondom,
Hogy csak a bor istene,
Akit én imádok, aki
E kebelnek mindene."

- Petőfi Sándor

Márton nap alkalmával libát kell enni és újbort inni, legalább is a népszokás szerint, különben egy évig éhezik/szomjazik az ember. Szerencsémre ezúttal nem otthon kellett a vacsorát levezényelnem, a Kossuth téren ugyanis a Barabás Étterem vezénylésével "libalakomát" tartottak. Ez alatt persze a szokásos partit és kirakodóvásárt kell érteni, ezúttal libaételekkel és - ez a fontos! - néhány borászattal színesítve a felhozatalt. Meglepő módon csak egy borászat hozott magával újbort, és a vevők is inkább a forralt bort keresték helyette, ellenben mind a négy kiállító olyan minőségű borokkal lepett meg, hogy alig hittem a poharamnak. Lássuk hát, mit meg nem kóstol az ember, ha kitéved a főtérre:

 

Hangácsi és Fia Pincészet

Kis családi pincészet Egerszalókról. Hagyományos eljárással dolgoznak, főleg vörösborszőlő fajtákkal, nagyrészt saját szőlőből. A boraik nagy része helyben kerül eladásra, illetve exportálják, főleg Nagy-Britanniába és Kínába. 

hangacsi.png

Hangácsi és Fia Magyalos Kékfrankos 2017

Spontán erjesztés, 12 hónapig barriqueban érlelve. Bíbor szín. Joghurtos, gyümölcsös illat, kis vaníliával megtámogatva. Friss, gyümölcsös, meggyes, élénk korty, melyet kakaó díszít. Közepes test, hihetetlenül élénk, fiatalos savak, íves korty, közepesen hosszú, kakaós lecsengés, szárító tanninnal. Fiatal még, de már most nagyon élvezetes, fél-egy év múlva visszatérnék rá. (86/100)

Hangácsi és Fia Magyalos Merlot 2016

Ő már 16 hónapot pihent barriqueban. Illata gyümölcsös, főleg cseresznyeillatú. Hűvösebb, vuisszahúzódó karakterű, szép, csiszolt savakkal, közepes testtel, cseresznyés, vaníliás ízzel. A lecsengésében a hordókarakter dominál, a tanninok szárítanak. (85/100)

Hangácsi és Fia Cabernet Sauvignon 2016

Cabernet, 30 nap héjon erjedés, majd 16 hónap barrique. Illata szedres, fűszeres. Vastag, gyümölcsös, friss korty, nagy test, hűvös karakter, hosszú, barriqueos, gyümölcsjoghurtos lecsengés. A tannin szárít. (85/100)

Hangácsi és Fia Egri Bikavér 2016

40% Kékfrankos, 25% Cabernet, 20% Merlot, 15% Menoir. Friss, virágos illat, egy kis földességgel árnyalva. Földes jegyek és gyümölcsjoghurt teszik ki íze java részét, a korty íves, gördülékeny, friss savakkal, strukturált tanninokkal. Hosszú, barriqueos lecsengés, tapadós csersavakkal. (86/100)

 

Petrény Winery

Családi pince, ~100 ha szőlővel. Kíméletes szőlőművelés, minimális szerhasználat és kis tőketerhelés. Főleg vörösborokkal foglalkoznak.

p81109-170544.jpg

Petrény Battonage 2012

100% Chardonnay. Érett arany szín. Fahordós, sárgadinnyehéjas, szárított virágszirmos illat. Érett, kerek korty, nagy test, kellemesen fanyar savak, hordóaromás, vajas íz citrusokkal. Közepesen hosszú, hordóhangsúlyos lecsengés. Ilyennek kell egy battonage Chardonnaynak lennie. (85/100)

Petrény "Borgundi" Bikavér 2012

Többek közt a "Debrecen Város Vörös Bora 2018" címmel is dicsekedhet, nem alaptalanul. Kékfrankos, Cabernet Sauvignon, Cabernet Franc, Merlot, Pinot Noir, vegyes hordós érlelés. Tömény feketeföld illat, mellette feketebogyós-gyümölcsök, főleg feketeribizli bújnak meg. Földes, aszalt vörösáfonyás, kávés íz, szikár szerkezet, karcsú test, szép savak. Érett tanninok,  alig szárítanak a bor hosszú lecsengése alatt. Szép! (87/100)

Petrény December 2014

Hárslevelű késői szüret. A palackot meglátva jégboros, cukorhangsúlyos jellegre számít az ember, de az ellenkezőjét kapja. Illata tömény szárított rózsaszirom. Szájban félédes ízérzet, komoly, fanyarba hajló savszerkezet, aszalt alma és mazsola íze jelenik meg. Enyhén olajos struktúra, közepes, csiszolt test, hordófűszeres, közepesen hosszú lecsengés. Finom bor, de nem a tipikus késői szüretek közé tartozik. (86/100)

 

Tarjányi  Pincészet

Családi kispince, ~13 ha saját szőlővel és felvásárolt szőlővel dolgoznak. Modern technológia, sok szőlőfajta és sokszínű borszortiment, habzóboroktól különleges fajtaborokon és Bikavéren át a késői szüretig mindenük van, ami Egerben szóba jöhet.

tarjanyi.png

Tarjányi Liba-bor  2018

Fehér újbor. Királyleányka alap, Traminivel, Szürkebaráttal és Biancával díszítve. Erjesztve, derítve, palackozva. Halvány citrom szín. Reduktív, vágott füves illat. Könnyű test, fiatalos, egyszerű savak, citrusos íz. Rövid lecsengés egy kevés tanninnal. (80/100)

Tarjányi Vörös Gúnár 2018

Vörös újbor. 100% Portugieser. Zúzva, erjesztve, fejtve, derítve, palackozva. Erjedés közben az almasavbomlás is végbement, emiatt - Gyula szavaival élve - "már borként is értelmezhető". Igaz, értékeljük hát borként: halvány bordó szín lilás árnyalattal, avaros illat egy kis meggyel. Íze mint az erdeigyümölcs joghurté, vékony, lineáris szerkezet, friss savak, a tannin kevés, de erősen szárít a korty végén. Lecsengése rövid.  Korrekt vörös újbor. (81/100)

Tarjányi Rajnai Rizling Grand Superior 2015

Rajnai rizling, használt magyar tölgyben érlelve 10 hónapig. Aranysárga szín. Hordós illat friss naranccsal, és egy kis petrolosság is felüti már a fejét. Szikár, érett szerkezet, friss, összetett savak, citrusos, körtebefőttös, ásványos íz. Hosszú, fanyar, gyümölcsös lecsengés. Szép bor, mondhatni a rajnai mintapéldája, ez igen! (88/100)

Tarjányi Bikavér 2013

Kékfrankos, Merlot, Pinot Noir, Cabernet Sauvignon és Cabernet Franc. Illatát rózsaszirmok és friss eper uralja. Közepes, érett test, ízében friss gyümölcsök, savai már lekerekedtek, kellemesen fanyarok. Gördülékeny, enyhén tüzes Bikavér, közepesen hosszú lecsengéssel, tapadós tanninnal. (85/100)

Tarjányi Pinot Noir 2014

Vörös, világos szín. Tömény rózsaillat és édesfűszerek ugranak ki a pohárból. Íves, érett korty, gyönyörű, élettel teli, kifinomult savak, meggyes, málnás íz, melyet némi elegáns földes karakter díszít. Közepesen hosszú, hordós, gyümölcsös lecsengés, elegáns, alig észrevehető tanninnal. Mindemellett hihetetlenül jól iható és egyensúlyos, alig hittem a poharamnak. (89/100)

 

Rózsa Pincészet

Kis családi pincészet Tállyáról. 10 ha-on dolgoznak, főleg Furminttal, kíméletes növényvédelmet és minimális beavatkozással járó borkészítést alkalmaznak. Boraik tartályban erjednek, majd magyar tölgyfahordóban érnek. 

p81109-170311.jpg

Rózsa "Együtt" Furmint 2017

100% Furmint, zúzva, préselve, tartályban erjesztve, majd 6 hónapig elsőtöltésű  magyar tölgyfahordóban érlelve. Citrusos, vaníliás illat egy kis ásványossággal díszítve. Citrusos, ásványos íz, a hordó óvatosan jelenik csak meg, inkább fás, mint fűszeres jegyekkel. A korty közepesnél vékonyabb, letisztult, mondhatni kecses, a savak fiatalok, de összetettek. Lecsengése fanyar, ásványos, közepesen hosszú, egy kis tanninnal és fával (lehet nem ártott volna jobban megpörkölni a hordót?). Fiatal még nagyon, legalább két évet kell várni, hogy a csúcsra érjen. (87/100)

Rózsa "Inez" Édes Furmint 2017

Furmint késői szüret, 73g maradékcukorral, csak tartályban volt. Mazsolás, diós illat, kis botrytis-szel. Félédes ízérzet,  citrusos, mazsolás íz, feszes savak, közepes test, olajosságnak nyoma sincs. Lecsengése közepesen hosszú, diós, mazsolás. (86/100)

Rózsa 6 Puttonyos Tokaji Aszú 2008

100% Furmint, 223g cukor. Aszalt fügés, mézes, diós, botrytises illat. Feketeteás, ásványos, mézes, íz kis citrusossággal. Vastag, olajos test, fanyar, összetett savszerkezet, hosszú, ásványos, mézes lecsengés. Szép! (90/100)

 

Összességében nagyon jó borokkal találkoztam, melyeket még egyszer köszönök a kiállító pincészeteknek és a szervezőknek. Legyen még sok hasonló borhoz szerencsénk!

Szólj hozzá!

Campus Borklub Nemzetközi borkóstoló

2018. november 12. 09:30 - varga.daniel.sokbor

“De akkor még minderről mit sem tudva,
üvegből ittam, ha volt, a levest,
és lágy porával megcsókolt az utca,
és rőt borával meglocsolt az est.”

- Francois Villon

Ha az ember komolyan meg akar ismerkedni a nemzetközi borvilággal ahhoz több száz palack borra és komoly szakmai tudás megszerzésére van szüksége. Nekünk a Campus Borklub legutóbbi kóstolóján csak pár óra és összesen hat palack bor állt rendelkezésünkre, nevezzük hát legutóbbi kóstolónkat nemzetközi kitekintésnek.

45625352_299599914229323_5493729179830583296_n.jpgA lelkes kóstolótársaság

Nagy örömömre a csapat mostanra megduplázódott, a kóstolót pedig igyekeztem kötetlenebb, közösségibb irányba terelni, többé-kevésbé ez sikerült is. A borokat vakon kóstoltuk, értékeltük megvitattuk, majd lelepleztük őket. Voltak meglepetések.

p81108-215456.jpgA borsor

Terre Siciliane Grecanico 2017

Egy könnyű, neutrális fehérborral szerettem volna nyitni a sort, mert az aztán van mindenütt, belövőbornak jó lesz. Pinot Grigiot nem találtam, úgyhogy  egy másik olasz fehérborral, egy szicíliai Grecanicoval helyettesítettem. A Grecanico a Garganega szicíliában elterjedt neve, ez a fajta az alapja a híres, könnyed Soave fehérboroknak, gondoltam, ez jó is lesz. De mint minden mással, Szicíliában ezzel a szőlőfajtával is a maguk útját járják az emberek.  Könnyedségnek nyoma sincs. Halvány citromszínű, fás illatát vadvirágok díszítik. Íze fanyar, fás, teste vékony, mégsem könnyed, savai fanyarak de egysíkúak. Lecsengése fanyar, kicsit kesernyés. Kifejezetten hibája nincs a bornak, de semmi extrát nem nyújt. (80/100)

Le-Mont Macon-Villages 2017

Burgundi fehér, és nem rokkan bele a pénztárcám? Létezik! És elég jó is. A szövetkezet valamiért nem vállalta a bort névvel,  lehet, hogy a borvidéki színvonalat nem lépi meg, de én azért nem szégyellném. 100% Chardonnay. Színe szalmasárga. Íze száraz, mézes, citrusos, savai csiszoltak, élénkek, közepes test, kis vajasság, közepesen hosszú, hordóaromákkal és pár gramm cukorral díszített lecsengés. A bor egészére szép egyensúly jellemző, egyedül a fás jegyek lehetnének szebbek. (84/100)

Cimarosa Chardonnay 2017

Lássuk hát, hogy nyúlnak az Újvilágban a fajtához! Hihetetlen mennyiségben termesztve, majd iparilag feldogozva és tartályhajón szállítva: így készült ez az ausztrál Chardonnay. Attól még lehet élvezhető, sőt, az a helyzet, hogy ez a bor volt a kóstoló közönségdíjasa. Mélyebb, közepes szalmasárga szín. Parfümös és fás illatok tolakodnak ki a pohárból, egymást túlharsogva. Közepes test, egyszerű szerkezet, visszafogott savak, banános, fás ízvilág, rövid, fanyar lecsengés. "It's some proper goon, mate" (81/100)

Viña Tridado Vespral Reserva 2014

A spanyol vörösök az olcsó külföldi bor mintapéldái: értelmes áron (néha akár 1000 Ft alatt) hoznak egy élvezhető, konzisztens szintet. Persze ehhez sok minden kell: a világon legnagyobb szőlőtermesztésre fordított terület, évezredes borhagyományok, kiváló szőlőtermesztési adottságok, és olyan fajták mint a Tempranillo és a Garnacha, melyek, kevésbé kifinomult formájukban is élvezhetőek. Ez a bor is a fenti két szőlőfajta házasításából született, a Terra Alta borvidéken, Katalónia délnyugati csücskében. A termőhely adottságai kiválóak vörösborszőlő termesztésére, a reserva titulus legalább három éves fahordós érlelést jelöl. Színe mélybordó, illata az amerikai tölgyfahordók keze nyomát, a harsány vaníliaillatot hordozza. Íze gyümölcsjoghurtos, kis vaníliával és kávéval. Savai fiatalosak, teste közepes, szikár, lecsengését a durván szárító tannin és a hordó jegyei uralják. Korrekt alapvörös. (83/100)

Chateau des Maures Lalande de Pomerol 2016

Nincs rendes nemzetközi kóstoló Bordeaux nélkül. Sikerült a sorba szereznem is egy üveggel, Pomerolból, az északi partról. A név ne tévesszen meg senkit (fun fact: Chateau des Maures-nek egy Közép-Portugáliában található várat hívnak a franciák, úgyhogy a nevet valószínűleg hangzatossága miatt kapta), szövetkezeti bor ez a Merlot-Cabernet cuvée. Színe sötét, bíbor, illata földes, vaníliás, kis virágossággal díszítve. Íze tömény erdeigyümölcs, de a hordóból származó kávé, vanília is megjelenik. Közepesnél vastagabb, sűrű szövésű test, szép, csiszolt savak, hosszú, vaníliás lecsengés, melyben a tannin azért még szárít. Fiatal, példaértékű Bordeaux-i vörös, nekem ez volt az este csúcsa, de még pár évet adnék neki, míg a csúcsra ér. (87/100)

Porto Alvarez Tawny

Sikerült a sor végére egy portóit is becsempésznem. A főleg Touriga Nacional szőlőből, alapvetően vörösbor-technológiával készülő portói likőrborokhoz erjedés közben alkoholt adnak, ~20%-os alkoholtartalmat és sok maradékcukrot hagyva így a borban. Érthető, hogy a végeredmény közelebb áll egy likőrhöz mint egy borhoz. A portóik fiatalon nagyon rusztikusak, így sok évnyi hordós érleléssel kerekítik le a bor éleit. Illata avaros, szúrós alkoholszaggal. Barnás, vöröses, fakó szín. Édeskés, kesernyés, datolyás íz. Lapos, szinte savmentes korty. Kesernyés, rövid lecsengés, erősen fűtő alkohollal. Lehet ennél laposabb portóit csinálni? (76/100)

Szólj hozzá!

Tornai Pink Pinot Grigio 2017

2018. november 05. 11:58 - varga.daniel.sokbor

""Angyalom, Piroskám", a gazda kiszólal,
"Hoznál egy ital bort a fehér kancsóval!"
Megfogadta a szót, az edényt kimosta
S felhozá a jó bort gyönyörű Piroska.
   "Nosza, édes lyányom, mutass emberséget",
Unszolá az apja, "kínáld a vendéget."
Ráköszönte a lyány, de rögtön kifordul,
Tüzes lett a képe, de nem a kis bortul."

- Arany János - Toldi Szerelme

Manapság alig találni pincét rozébor nélkül. A '17-es évjáratból még olyan helyekről is kaptunk rozét, ahol ez abszolút nem megszokott. Ezt a trendet a fogyasztói igények hajtják, melyeknek a Tornai Pincészet is igyekezett megfelelni. Viszont bevetettek egy kis trükköt: a Somlói borvidéken a fehérszőlők jobban érzik magukat a kékeknél, így a rozé alapanyagának is egy fehérszőlőt, a Szürkebarátot választották. Jól döntöttek.

ppg.JPGNem a Tornaitól megszokott, de találó címke: ez a bor tényleg magas labda volt, jó, hogy lecsapták.

Hosszan héjon tartott Szürkebarát, de csak színben hasonlít a narancsborokra, minden másban egy jó rozét képvisel. Színe narancsba hajló rózsaszín. Illata eleinte reduktív, rozékra emlékeztető, de idővel friss körte illata, és a somlói terroir jegyei jelennek meg benne. Savai frissek, de nem harsányak, íze almás, körtés és köves. A korty közepesnél karcsúbb, lecsengése rövid, kellemesen fanyar, és a háttérben még itt is felbukkannak a Somló ásványai. Kellemes meglepetés nekem ez a bor, mely úgy egyensúlyoz a rozé- és fehérbor határán, hogy mindkét műfaj szépségéből sikerült belecsempészni valamit. (86/100)

Fotózni sajnos elfelejtettem, a képet a Tornai Pincészet honlapjáról vettem kölcsön.

Szólj hozzá!

Alde Gott Rivaner & Riesling 2017

2018. november 03. 22:21 - varga.daniel.sokbor

"Vígan fiúk! húzd rá cigány!
Könnyítsünk a nehéz igán,
Könnyítsünk egy kicsit.
Ez a nap a jó Istené,
Ki a munkát elengedé.
Igyunk bort! tölts Icik!"

- Arany János

Az Alde Gott (öreg isten) egy alkoholipari cég, mely likőrök és pezsgők mellett borászattal is foglalkozik Délnyugat-Németországban, a Feketeerdőben. Bár erről a tájegységről elsőre a torta juthat eszünkbe, az erdő a legnagyobb német borvidék, Baden déli felén helyezkedik el. Ez a déli fél pedig Elzásszal átellenben, a Rajna jobb partján található. A bor Rivaner (modern, Németországban divatosabb megnevezése a Rizlingszilváni/Müller Thurgau fajtának) és Rajnai Rizling ismeretlen arányú házasítása.

untitled-1.jpgDesign ez kérem! A borászat logója egy borversenyes plecsnire hajaz, a palack a minőségi borokat utánozva felfele szélesedik, az alján domború betűkkel: SCHWARZWALD - ALDE GOTT WINZER

Zöldes szín. Reduktív, Zöldveltelinire emlékeztető, virágos illat. Szájban egy kevés szénsav üti fel a fejét, száraz, citromos, köszmétés, zöldalmás az íze. A korty közepesnél vékonyabb, íve egyszerű, a savak frissítőek, fiatalosak. Lecsengése, rövid, gyümölcsös, fanyar. Vakon biztosan Zöldveltelininek hinném, lehet ebben a fajélesztő is segített a boron. Persze ez nem baj, egy hibátlan, jól iható, könnyed fehérbor ez. Kell ennél több?* (83/100)

*Kell. De néha elég ez is.

Szólj hozzá!

Campus Borklub bevezető kóstoló

2018. október 28. 09:25 - varga.daniel.sokbor

 "Minden bor (...) társas, és igazi lényét akkor tárja fel, ha közösségben isszák."

- Hamvas Béla

Borozni kell. Na de hogyan? Társaságban. Kerülgettem a dolgot, mint macska a forró kását, de nem tudtam a dolgot kikerülni, így szeptember végén megkerestem a HÖK-öt: szeretnék egy borklubot.

p81025-204050.jpgA népes borértő társaság

Sok utánajárás és egyeztetés után zöld utat kapott a dolog, és mivel helyet a Campus Hotel Kollégiumban kaptunk, ezért a társaság a Campus Borklub néven indult útnak. Első kóstolónkon a borkóstolás alapjait tanultuk meg és gyakoroltuk. Noha csak hárman voltunk, és a borok közül kettő is dugóhibás volt, az este mégis jó hangulatban telt, és biztos vagyok benne hogy lesz folytatás. Na de mit kóstoltunk?

p81025-204141.jpgA borsor - voltak meglepetések

Miklóscsabi Utazóbőrönd Cuvée 2017

Világos szalmasárga szín. Illatában frissen vágott fű, citromhéj. Fanyar, szőlős, citrusos íz, kecses, vékony test, friss savak, hihetetlen jól csúszik, a korty végét pár gramm maradékcukor teszi még közérthetőbbé. Hibátlan Sauvignon Blanc, a hasonló árkategóriában versenyző nemzetközi vetélytársakkal is felveszi a harcot. De várjunk csak! Ez nem Sauvignon! Ez Leányka és Rizlingszilváni házasítása! Annyi baj legyen, így is jó bor. (86/100)

Tornai Juhfark 2017

A Tornai Pincészet reduktív Juhfarkja. Sárga szín, füstös, citrusos illat. Egyszerű savak, visszafogott, füstös, citrusos, szőlős íz, közepes, kicsit olajos test. Lecsengése rövid. Nagyon elüt a pincében kóstolt bortól. A boltban érhette valami. (83/100)

Takler Trió Rozé 2017

Narancsba hajló lazacszín. Visszafogott illat. Kicsit szénsavas, száraz, alacsony savú és alkoholú korty. Közepesnél vékonyabb test, meggybefőttes íz, a korty végén kis tannin is megjelenik, lecsengése rövid. Attól még, hogy "könnyű, üdítő rozé" van írva a palackra, ez nem az. (80/100)

Font Kékfrankos Selection 2015

Bíbor szín. Animális szaggal indít, de ez gyorsan kiszellőzik, és helyét édes, meggyszörpös illat és markáns hordóaromák veszik át. Száraz, könnyű savú korty, szedres, lekváros íz és hordós jegyek érezhetők benne. A test vékony, letisztult, jól csúszik, közepesen hosszú lecsengésében a hordós jegyeké a főszerep, de pár gramm cukor is segít nekik. A borra jellemző, hogy az élénk, feketebogyósgyümölcs-aromák és a markáns hordó nem kiegészítik egymást, hanem inkább versenyeznek, ki tudja túlharsogni a másikat. Ennek ellenére is ez volt az este kellemes meglepetése. (85/100)

Béres Félédes Furmint 2015

Dugóhiba. Sebaj, legalább meg tudom mutatni, mi az a TCA. (T/100)

Soltész Családi Pincészet Birtok Furmint Édes 2017

Megint dugóhiba. Ennyit a kezdők szerencséjéről. (T/100)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása