Sokbor

Blog sok borról

Sillertörténet - Pósta Siller 2017

2019. március 10. 19:34 - varga.daniel.sokbor

"Borral a gazda tölti a kelyhed,
tiszta öröm, bár szülte verejték,
ünnepi áldást vár,
aki benned hisz,
s neki féltett kincs e fizetség."

- Kis Pál István

Szekszárd a borászok közti együttműködés mintapéldája. Az együttműködésnek megannyi látható, és még több általunk, laikusok által nem látható foganatja van. A Grand és Etalon vörösborok, a szekszárdi palack, az egységes bikavér-stílus, a kadarka felemelése mind a borvidéki összefogás érdeme, de a legelső közös projekt még ezeknél is korábban indult -  ez volt a Fuxli. Nem olyan régi történet ez, hogy mostanra feledésbe merüljön: Heimannék a sillerüket sokáig Fuchsli néven adták ki, így tisztelegve a sváb hagyományok előtt. Aztán egyszer csak jött az ötlet: miért ne csinálhatnának közösen sillert? Nem igényel komoly technológiai befektetést, Szekszárdon hagyománya is van, szerethető és olcsó - tökéletes közösségi bor. Így aztán 2011-ben beindult a közös sillerezés, de ezt a történetet a Bortársaság már megírta. Aztán mostanra lejjebb hagyott a lelkesedés.  Szekszárd is túlnőtt a bortípuson, a sillerborok elől a rozék elszívják az levegőt, és a közösség is talált már ennél sokkal fontosabb projekteket magának. A kategória persze nem szűnt meg, és sokan adtak ki '17-ben is Fuxlit, de a Pósta Borház már nincs köztük. Az ő sillerük címkéjén csak a szokásos szőlőszem, és egyszerűen csak a 'Siller' felirat szerepel. De ne sirassuk a rókabort! A brand hanyatlik, de a minőség jobb mint valaha, részben a sok évnyi tapasztalatnak, részben a kivételesen jó évjáratnak köszönhetően.

img_20190215_225658.jpg

Gyönyörű piros szín, mintha egy rubin nyakék vált volna cseppfolyóssá a poharamban. Friss illatát földieper uralja, de a kadarka némi fűszerességet is belecsempész oregánó és bazsalikom formájában. Friss, élénk, strukturált sav, eper és málna játszik a nyelvünkön. Karcsú test, letisztult, elegáns struktúra, lecsengésében egy csöpp tanninnal és kesernyével. A pince vörösboraira annyira jellemző kifinomultság eszenciáját ez a bor is magában rejti. Hihetetlenül élvezetes, az est vörösborai elől is ellopta a showt. Kiváló siller, 1700 Ft-os áron Best Buy, nagyon ajánlott. (86/100)

Szólj hozzá!

The genius of Pohronie - Bott Frigyes wine tasting

2019. február 17. 20:38 - varga.daniel.sokbor

A bejegyzés magyar változatát itt éri el. 

"Saint East's lost happiness,
This disgraceful present
And the pompous fog-future
Dance on a wine soaked table;
I and the ancient Sardonius wrestle.

I'm dozing in my worn jacket,
Scarlet covers the ancient shoulder.
Crucifix, two candles, sombreness.
A grand tournament, sad, endless
And wine floods the tabletop."

- Ady Endre

Bott Frigyes

Bott Frigyes lives in Mužla, Southern Slovakia, next to the river Hron. His 10 ha biodynamic vineyard is located near the village. Today his name is well-known both in Hungary and among wine lovers in the West, but that hasn't always been the case. What did it take to achieve this fame? First of all, luck. Never in recent times were the circumstances better to make wine in Eastern-Central Europe. But luck in itself is never enough, and it's worth noting he's always had to swim against the current. He's an ethnic Hungarian, yet his labels display his native language. Despite the official name of the wine region is Southern Slovakia, he goes with Pohronie (meaning Hron area). He grows traditional varieties, while most people choose international grapes or trendy, newly bred ones. And biodynamics aren't very widespread either, to say the least. Yet the wines are good, popular, and they're gone from the shelves in weeks. After all, this is what's important if you want to succeed. Most of his wines are white, with a smaller amount of reds. They're spontaneously fermented, barrel aged, whole berry fermentation is used more and more frequently, and before bottling, the wines are filtered and a minuscule amount of sulphur is added. His style relies on showing his terroir through his wines, and he drew a lot of inspiration from Austrian and German vintners - this shows even on his labels. But what are the wines like? I had the chance to answer this question on Wednesday evening. Frigyes held a winetasting at the Palack wine bar, and I attended, so let's see what's hidden in the stylish bottles.

The wines

img_20190213_175058.jpg

Furmint 2017

Fermented for 10 months(!) in barrel, filtered, minimal sulphur added. The nose is full of rocks and smoke. Sour, slim body, lots of citrus and brutal acidity. Flawless, mineral wine, but at this stage the acidity takes over the palate. Will be nice, but it needs a year's rest. (85/100)

Hárslevelű 2017

40% whole berry fermented, filtered, minimal amount of sulphur added. Light golden color. Smoky, mineral aromas with delightful white flowers mixed in. Lean, stony structure, citrusy aromas with green apple, but the acidity is overwhelming. Very young, let it rest. (85/100)

Riesling 2017

Dried white fruits and a bit of petrol on the nose. After a while the latter clears and is replaced by smoke and minerality. Fresh, youthful in the mouth, lively, complex acidity, despite that, it's pretty easy to drink. I guess it's helped by a few grams of sugar, but it feels surprisingly round. It tastes like lemon and Earl Grey tea, and it feels like your mouth is vibrating - I'm not kidding. I found it a bit comical that the variety infamous of it's acidity is the best fit for consumption at this early age. Lovely! (87/100)

Unfiltered Riesling - Sauvignon Blanc 2017

Member of Frigyes's experimental range, this wine is an unusual combination of varieties, with a slight Riesling dominance. 30% of the must was fermented and aged in an amphora, the rest was whole berry fermented, then aged in oak barrels. Unfiltered, but some sulphur was added for safety. Opalesque, yellow appearance. Surprisingly reserved nose: a bit of smoke, chamomile, fresh sorrel and clove. Medium body with sour, heavy acids, not much but dry tannin. The palate tastes of malt and dried figs, that contradicts the sour taste. Long, tannic finish with a touch of bitterness. Definitely experimental, but I doubt it'd be worth aging. Drink it up, it's about fun, not finesse. (85/100)

Super Granum 2016 Magnum

The winery's white flagship (Granum meaning Hron in latin). 40% Furmint, 40% Hárslevelű, 20% Juhfark. The first one was whole bunch pressed and barrel fermented, the latter two whole berry fermented for 8 days, then pressed and barrel fermented & aged. After a year they were filtered, blended, and bottled in magnums. Light golden color. Clean, citrusy, pleasant nose, with a hint of smoke and basil. The palate is vibrant, mineral, with lots of elegant, lively acidity. Fruity taste, green apple, lemon, apricot. Long, finessed finish. Lively, fruity, mineral, clean, this really is a great wine. (91/100)

Pinot Noir 2017

Whole berry fermented for three weeks, then oak aged. Reserved salty, earthy nose with the scent of roses. Medium body, reserved but young tannin, vibrant acidity. Dead leaves, sour cherry, strawberry, yoghurt. Young, but I do believe time will help it a lot. (86/100)

Blaufränkisch 2017

Deep claret color. Surprisingly aromatic: licorice, cherry, caramel mix in the nose. Tastes like pure cherry juice. Nice, complex structure, but the acid is disturbing, and the tannin needs to get rounder, too. Interesting, and it's every aspect points towards a great wine, but it needs a few years of aging. Patience! (86/100)

Super Granum Red 2016 Magnum

The red flagship. Blaufränkisch, Pinot Noir, Kadarka and a few drops of Pinot Meunier. Earth, blackberry, clean nose. It seems like one year's aging matters a lot. Earthy, cherry taste, accompanied by yoghurt and green herbs. Acidity and tannin are lively yet a lot more humane than in the other reds. Long, earthy finish. Nice red wine, but I'd recommend aging it a bit more. (87/100)

Afterword

The wines were faultless, and did a great job showing off the terroir with their mineral, smoky substance. Most of them were way too young, the acidity was oft overwhelming, but that can be easily dealt with by laying off the bottles for a while. I especially liked the flagship wines being a blend of the best barrels, instead of being a varietal selection. The hype for Frigyes is well deserved, these wines are genuinely good. Finally I'd like to thank him and Wineglass Communication the opportunity. Here's to good wine!

Szólj hozzá!

Garammente géniusza - Bott Frigyes kóstoló

2019. február 17. 15:46 - varga.daniel.sokbor

For the English version of this post, please click here.

"Szent Kelet vesztett boldogsága,
Ez a gyalázatos jelen
És a kicifrált köd-jövendő
Táncol egy boros asztalon
S ős Kaján birkózik velem.

Én rossz zsakettben bóbiskálok,
Az ős Kaján vállán bibor.
Feszület, két gyertya, komorság.
Nagy torna ez, bús, végtelen
S az asztalon ömlik a bor."

- Ady Endre

Bott Frigyes

Bott Figyes Muzslán, Dél-Szlovákiában él és gazdálkodik 10 hektáros biodinamikus családi birtokán. Ma már nagy név az övé, egész Magyarországon és nyugati borértő körökben ismertek borai, de nem volt ez mindig így. Mi kellett ehhez? Természetesen rengeteg szerencse. De ez önmagában sosem elég, azt pedig nem árt számba venni, hogy amit elért, azért szinte mindig árral szemben kellett megküzdenie. Szlovákiai magyar, mégis anyanyelvén címkézi borait. A széles körben elterjedt Dél-Szlovákia helyett Garammente (szlovákul Pohronie) néven öregbíti borvidéke hírnevét. A helyi, divatos nyugati és új nemesítésű szlovák fajták helyett őshonos szőlővel dolgozik, és a biodinamikus művelés sem mondható mindennapinak. A borok mégis jók, népszerűek és pillanatok alatt elkapkodják őket. Végső soron pedig ez a legfontosabb, ha a borvilágban sikeresek akarunk lenni. A borok nagyobb része fehér, de készül vörös is. Minden bor spontán erjed, megjárja a hordót, egyre nagyobb részük erjed rövid ideig bogyóban, palackozás előtt pedig szűréssel és minimális kénezéssel vannak finomhangolva. Hogy ez milyen borokat eredményez? Szerda este szerencsém volt megismerkedni Frigyessel és boraival a Palack borbárban, lássuk hát, milyen benyomással voltak ránk!

A borok

img_20190213_175058.jpg

Furmint 2017

10 hónapos(!) spontán erjedés hordóban, palackozás előtt szűrve és minimális kénnel kezelve. Illata tömény füst és kő. Fanyar, karcsú test, citrusos ízzel és brutális savakkal. Hibátlan, ásványos bor, de ilyen fiatalon a sav teljesen rátelepszik. Minimum egy év kell még neki. (85/100)

Hárslevelű 2017

A szőlő 40%-a 8 napig egész fürtben erjedt, a hordóból szűrve, kénezve kerül a palackba. Világos arany szín. Füstös, ásványos illat fehér virágokkal díszítve. Szikár, ásványos felépítés, citrusos íz egy kevés almával, a savak viszont ezt a bort is letarolják. Nagyon fiatal, hadd pihenjen! (85/100)

Rajnai Rizling 2017

Szárított fehérhúsú gyümölcsök és egy kis benzin lép elő a pohárból, mögöttük azért ott van a jellegzetes ásványosság és füst. Szikár, friss, savai összetettek, mégis jól iható. Ízét citrom és fekete tea uralja. Érdekes, hogy pont a rajnairól olvasni sokszor, milyen vadak a savai, mégis a fajtaborok közül egy évesen ez a legélvezhetőbb. Szép! (87/100)

Szűretlen Rajnai Rizling - Sauvignon Blanc 2017

Szokatlan fajtakombináció, kis rizlingtúlsúllyal. A bor 30%-a amfórában volt, a maradék 8 napig bogyóban, majd préselés után fahordóban erjedt. Szűretlenül, minimális kénnel palackozva. Opálos, sárga megjelenés. Meglepően visszafogott illat, nem hogy a Sauvignontól elvárt orrbarúgás elmarad, de még az imént kóstolt rajnainál is tartózkodóbb. Ami mégis előbujik a pohárból, az az illatok érdekes kombinációja: füst, kamilla, friss sóska, szegfűszeg. Szájban sem szokványosat alakít. Közepes test, komoly, fanyar savak, némi szárító tannin. Ízvilágában aszalt füge és maláta jelenik meg, ez a fanyarsággal ellentmondásos eredményt szül. Lecsengése hosszú, tanninos, kis kesernyével. Ez egy kísérleti bor, az előzőekkel ellentétben viszont nem hiszem, hogy sokat fog fejlődni. (85/100)

Super Granum 2016 Magnum

A pince fehér csúcsbora (Granum = Garam). 40% Furmint, 40% Hárslevelű, 20% Juhfark. Előbbi egészfürtösen préselve hordóban erjedt, utóbbi kettő 8 napos egész fürtös erjesztés után lett préselve és került hordókba. A végeredmény kész borokból lett házasítva. Világos aranysárga szín. Letisztult, citrusos, kellemes illat, kis ásványossággal és bazsalikommal. A korty ásványos, vibráló, élénk mégis elegáns, kerek savakkal. Gyümölcsös ízek, alma, citrom, őszibarack. Hosszú, tiszta lecsengés. Élénk, gyümölcsös, ásványos, letisztult, ez tényleg nagy bor. (91/100)

Pinot Noir 2017

3 hét bogyóban erjedés, majd a hordós érlelés. Visszafogott sós, földes, rózsás illat. Közepes test, kevés, de még fiatal tannin, élénk, vibráló sav. Avar, meggy, eper, joghurt. Fiatal, remélem idővel simul, és a joghurtos jegyet is levetkőzi. (86/100)

Kékfrankos 2017

Bordó szín. Illatos: medvecukor, cseresznye, karamell. Közepes test, szép, élénk savak, fiatal tannin. Íze tömény cseresznyelé. Íves, szép struktúra. Fiatal még nagyon, de minden jel arra utal, idővel nagyon szép lesz. (86/100)

Super Granum Red 2016 Magnum

A vörös csúcsbor. Kékfrankos, Pinot Noir és Kadarka egy csepp Pinot Meuniervel fűszerezve. Földes, szedres, letisztult illat. Az az egy év érés úgy tűnik nagyon sokat számít. Föld, cseresznye, joghurt és zöldfűszerek adják a bor ízvilágát. A sav és a tannin élénk, de már korántsem olyan markáns, mint az előző vörösöknél. A lecsengés is hosszú, földes ízjegyek uralják. Szép vörösbor ez, de még pár évet nem árt érnie. (87/100)

Utószó

A borok hibátlanok voltak, remekül átadták a terroirt, engem leginkább a Villa Tolnay boraira emlékeztettek, durván ásványos, füstös jellegükkel. Legtöbbjük még nagyon fiatal volt, a savak nem egyszer szájba vágtak, de ez a borok tartogatásával könnyen orvosolható. Külön tetszik, hogy a csúcsborok nem fajtaborok, hanem a legjobb hordók lettek beléjük házasítva. A hype pedig nem alaptalan, ezek a borok tényleg jók. A lehetőséget pedig köszönöm Frigyesnek és a Wineglass Communicationnek!

Szólj hozzá!

Szuper Tescos vörös - Tesco Finest Bodegas Catena Malbec 2016

2019. február 13. 12:48 - varga.daniel.sokbor

"Ezüstös lesz majd nagy szivetek, 
Bárha a győzők ti maradtok, 
Zászlótok is ezüstté őszül 
S egyszer győzni is elfáradtok."

- József Attila

Szinte minden 20. században felemelkedett borvidék a "Nagy Vörös" boraira alapozta a sikerét. Valahol érthető a dolog: ha nem is tudsz olyan kifinomult borokat csinálni, mint Bordeaux, legalább a kraft legyen meg bennük. Az egyik ilyen régió Argentína Mendozaja, mely az egyik háttérbe szorult Bordeaux-i kékszőlőt vitte sikerre: a Malbecet. A fajta Délnyugat-Franciaországban őshonos, de Argentínában találta meg új hazáját. A két ország a világ Malbec-termelésének közel háromnegyedét teszi ki. A fajta elterjedését sokáig gátolta érzékenysége, de az új klónok és a modern szőlészeti technológiáknak köszönhetően ma már nincs sok gond a termesztésével. 2016 nehéz évjárat volt, de ennek ellenére is szép bort alkottak a Bodegas Catenanál, amit aztán a Tesco borbeszerzői ügyesen beválogattak sajátmárkás borszortimentükbe.

img_20190211_205019.jpgEgyszerű, letisztult címke

A bor színe sötét bíbor, már-már feketébe hajlik. Illata kicsit technokolos, mellette a tölgyfahordó dominál, némi kakaóval és ibolyaillattal díszítve. Szájban viszont igazán megkapó: tömény, sűrű bor, kissé szemcsés, kellemes, mégis sok tanninnal, nagy testtel, hozzájuk képest meglepően alacsony savval, és moderált alkoholszinttel. Aszalt szilvás, étcsokoládés ízű, a tannin a korty végén szinte már eltűnik, lecsengése hosszú, kakaós, kissé fanyar. A legjobb hasonlat talán az, hogy olyan, mintha folyékony csokoládétortát inna az ember. A bor a kevés sav és a sok, mégsem zavaró tannin miatt úgy tud "nagybor" lenni, hogy sem a sav- sem a tanninérzékeny borkedvelőket nem riasztja el. Nem csoda hogy nagy népszerűségnek örvend az Argentín Malbec, ha nálunk nem is, Nyugaton mindenképpen. Ez a bor pedig egy jó példája a fajtának és a stílusnak, és 2000 Ft-ért bármelyik Tesco polcról levehető. Ha viszont igazságot akarunk tenni fölötte, az illat hibája miatt csak (83/100) pontot érdemel. Ennek ellenére a fajtával ismerkedőknek erősen ajánlott!

Szólj hozzá!

Cool kids' booze - Hardy's Legacy Fresh & Fruity White Wine

2019. február 08. 12:18 - varga.daniel.sokbor

"Nézem a tépett venyigéket,
Hajtogatom részeg korsómat
S lassan, gőggel magasra lépek.

A csúcson majd talán megállok,
Földhöz vágom a boros-korsót
S vidám jóéjszakát kivánok."

- Ady Endre

Sok borkedvelőhöz hasonlóan én is szeretek a magyar bor globális helyzetén tűnődni. Furcsának találtam viszont, hogy akárhányszor tárgyaljuk egy Furmint, Aszú vagy Kadarka helyét egy londoni borbárban, abba még senki sem ment bele, hogy a borbár látogatóinak hol a helye. Értem ez alatt azt, hogy vajon ők honnan indultak? Az ifjabb magyar borbarátok valószínűleg meg tudnak nevezni egy első borélményt: egy friss Irsai, egy korrekt félédes Varga, egy kis családi pince Tokaji Aszúja - na de mivel kezd az, aki Európa szerencsésebb felére született? Érdekes kérdésnek gondoltam ezt. Keresgéltem, és miután a híres-hírhedt Barefootra nem tudtam rávenni magam, egy másik, nagy nevű borászat, a Hardy's egy palackjára esett választásom. Tömegbor. Konténerben szállítják, majd Európában palackozzák. Évjáratmegjelölés, fajta, termőhely nincs a címkén feltüntetve. Dél-Kelet Ausztráliából indult útnak, és nagy valószínűséggel Chardonnay és Colombard szőlőfajtákból készítették egy nagyüzemben.

p90206-082739.jpgAz mesterien designolt címke gazdag nagyvállalatról árulkodik

Maga a bor nem dönt le a lábadról: visszafogott illatában almahéj, vaj és egy kevés tölgyfachips jelenik meg. Íze kicsit bizonytalan, de leginkább sárgadinnyére emlékeztet, és bőven a félszáraz tartományba esik. Teste közepes, savai visszafogottak, lecsengése rövid, diós aromákkal. Egyértelmű, hogy nem akarnak vele nagyot alkotni, hanem minél szélesebb rétegnek szeretnék ihatóvá tenni, egy egyszerű szabály mentén. Viszont amíg nálunk az alapboroknál alkalmazott elv a "mindegy milyen, csak a sav stimmeljen, úgyis fröccsbe megy", addig úgy tűnik Nyugaton a "mindegy milyen, csak jó gyümölcsös, és könnyen iható legyen, úgyis csak bevedelik" irányelvet követik. Ami viszont tényleg tetszik a borban, az a címkéje: profin megtervezett, precíz, szakértői munka eredménye. A designja kitűnő, aki a prestige-t és a történelmet keresi, megtalálja rajta, de az elsődleges üzenet csak ennyi: "ez egy friss, gyümölcsös fehérbor". Ebből az őszinte és lényegre törő névadásból volna mit tanulni itthon. Biztos vagyok benne, hogy sokan örülnének az ezer meg egy fantázianév helyett pár szónak, ami őszintén leírja, milyen bor is van a palackban. De hogy ne csak szavakkal illessük, jár neki pont is. Egészen pontosan (80/100)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása