Sokbor

Blog sok borról

Spanyol vörösök

2018. május 30. 12:27 - varga.daniel.sokbor

A BBKban szeretünk új dolgokat kipróbálni. A  spanyol vörösborok pedig nekünk bizony még újdonságnak számítanak, azaz csak számítottak, egészen hétfő estig. Ekkor ugyanis pár alapborral beültünk a klubszobánkba, hogy szerezzünk egy általános képet az Ibériai-félsziget, azon belül is az Ebro-völgy bíbor nedűiről.

p80514-231918.jpg

Bodegas Aragonesas Solo Syrah Tirio 2016

Fiatal Syrah Campo de Borjából. Bíbor szín, fűszeres, kirobbanó illat. Szaftos, gyümölcsös íz, szép ívű korty, a tannin még fiatal. Szép bor. (És micsoda szerencse! Ez volt az utolsó palack a Wine&Go-nál. Köszönjük!) (86/100)

Bodegas Aragonesas Don Ramon Garnacha Imperial 2015

Garnacha, szintén Campo de Borjából. Bordó szín. Kis kávé és virágillat, fehér kenyérrel fűszerezve. Hordó és meggyjoghurt íz a korty felszínén, de szájban nagyon zavaros összképet nyújt. Fiatal sav és tannin, de már így is leszállóágban van. Iható, de nem jó bor. (80/100)

Cepa Lebrel Joven 2016

Fiatal Tempranillo La Riojából. Bíbor szín. Fajtajelleges, fűszeres illat. Savanyú íz, ami még a rövid lecsengésben is érződik. Kis gyümölcs díszíti az amúgy üres, tanninos kortyot. Nem ez lesz a kedvenc borom. (79/100)

Monte Plogar Gran Reserva 2011

Cariñenai Cabernet Sauvignon - Tempranillo - Garnacha cuvée. 18 hónap hordós, majd 42 hónap palackos érlelés. Illata érett, szegfűszeges, fahéjas. Szájban viszont savanyú, amin még a meggy és csokoládé sem segít, arról nem is beszélve, hogy a korty meglepően üres, és a végén is csak a durva savak térnek vissza elköszönni. Csalódás, főleg egy ilyen szép illat után. (77/100)

Baturrica Gran Reserva 2011

Tarragonából került az poharunkba ez a Cabernet Sauvignon - Tempranillo cuvée. Kávés, vaníliás illat. Cseresznye ízű, ropogós, friss savú, tanninos korty, kis kávéval díszítve. Egyszerű, mindennapi bor, de hibátlan, rendesen össze van rakva. Best Buy, 800 Ft-os áron a Lidl állandó borszortimentjében lehet megtalálni. (83/100)

Szólj hozzá!

Weninger Syrah Rosé 2016

2018. május 28. 18:25 - varga.daniel.sokbor

Neves nap a mai. Pontosan egy éve vetettem elektronikus bornaplóm lapjaira első boros gondolataim. Ekkor Franz Weninger Sopron boráról írtam, azaz annak több évjáratáról is. Pont elkaphattam egy időszak végét, a Sopron brand úgy tűnik, kifulladt, Weningerék 2015-ös alap cuvéeje már Gneisz és Csillám néven fut. Ezúttal azonban egy másik különleges borról, egy derítetlen Syrah rozéról írok, mely ugyanazon balfi pincéből jutott el hozzám.

p80410-014000.jpg

Hogy mi vitte rá Franzot a rozékészítésre, nem tudom. Divat? Hisz ez a rozé bármi, csak nem divatos. Profit? Nem mintha lenne a pénzzel gondjuk, meg amúgy sem nagyon kapkodják ezt a rozét. Logisztika? De hát Franz pont hogy nem látja gondnak a kicsit könnyedebb, gyümölcsösebb vörösborok készítését. Kísérletezési kedv? Hát, még ez tűnik a legvalószínűbbnek. Mert kísérletezni, azt sikerült! Az üveget megmozgatva szépen látszik, ahogy mozog benne a finomseprő. Felbontva én kovakőre számítottam, de még annál is érdekesebb dolog jött velem szembe. Illata legalább fél órát igényel, míg kitisztul, és eközben pörkölt napraforgós felütéssel kezdve, majd füstös, füstölt húsos illatra váltva, végül a fügeillatnál köt ki. És az íze? Vastag, szaftos, húsos korty, ribizli íz, savanykás, és bizony sok a tannin, ami még szárít is. Érdekes bor. De hogy az a tannin miért kell bele? Azaz pontosan tudjuk, hogy miért: Franz nem derít, még ilyen esetekben sem. Biodinamizmus mindenek felett.

Nehéz ítélkezni egy ilyen bor felett. Aki egy klasszikus rozét szeretne, kerülje el távolról. Aki szeretne öt-hat órát feláldozni egy bor megfejtésére, úgy, hogy a megoldás ennyi idő alatt sem garantált, annak ajánlom. (81/100)

Ui.: Köszönöm, hogy velem tartotok.

2 komment

Borklub - Olaszrizling kóstoló - rövidített kiadás

2018. május 03. 20:58 - varga.daniel.sokbor

A borklubban ezúttal Olaszrizlingeket kóstolni gyűltünk össze. Aztán kiderült, hogy koordinációs problémákba ütköztünk, mivel végül csak hat palack bort hoztunk összesen. Persze kérdés, hogy mennyivel reprezentatívabb mintavétel a magyar borpiacról egy 12 palackos kóstoló egy 6 palackosnál, de az biztos, hogy a palackok számát mindenki kevesellte. Az a hat palack viszont szerencsére mind érdekes és kóstolásra érdemes volt, az Olaszrizling különböző stílusait széles spektrumon mutatta be. Az értékelés a szokásos "saját vélemény"/"közös vélemény"("saját pont"/"átlag pont") szerkezet szerint van dokumentálva.

p80423-211849.jpgA kóstolósor

Szászi Szent György-hegyi Olaszrizling 2016

Zöldes, Sauvignon Blancos felütés. Érni kezdő illat, kis fehérrépával fűszerezve. Szép, kerek, éppen hogy savanykás savak. Jól csúszó, kissé olajos korty. Közepes, mandulás lecsengés. / Fű és szalma illat, olajos korty, tök és mandulaíz kis petrezselyemmel. Szép hordóhasználat. Az alkohol kicsit kilóg, a lecsengés kesernyés. (85/84)

Válibor Olaszrizling 2016

Nagyon terroirhangsúlyos illat, tele füsttel és a bazalttos területekre jellemző köves illattal, melyet egy kis gyümölcsösség és hordófűszer díszít. A kortyot is a terroir uralja, tiszta kő, jó értelemben, bár a korty kifejezetten szikár, és a savak is, akármilyen szépek, még fiatalok. Olyan, mint egy jó Laposa bor, minusz a jellegzetes fajélesztős aromák. / Acetonos, már-már mesterkélt illat, majd ahogy kinyílik, almás, citromos jegyek jelennek meg benne. A szájba fiatal, törékeny arcát mutatja, és a korty közepe üres. Még biztosan nagyon fiatal. (86/82)
p80423-213420.jpg

Dobosi Hordós Olaszrizling 2015

Érett, reszelt almás, mézes illat, némi füstös terroirjelleggel díszítve. Lekerekedett, gyümölcsös korty, savanykás savak, lecsengése közepes és egysíkú. Egy jó Olaszrizling. / Érett, mézes illat, trópusi gyümölcsös, almás, krétás íz. Szépen integrálódott alkohol. A korty lomha, a fajta nehezen felismerhető, disszonancia íz és illat között. (84/85)

Légli Banyászó Olaszrizling 2015

Parfümös felütésű, de összességében a hordó által uralt illat. Olajos, almás korty, szikár, közepesen hosszú, de kesernyés lecsengés, de nem mandula, hanem hordóízzel. Lehet csak én nem bírom úgy a hordóhasználatot? Mert azon felülszép, de ez szerintem elrontja. / Hordós és ananászos illat, egy kis kovászos kenyérrel. Jó ivású, díszes, sós korty. Szép harmónia íz és illat közt. Az alkohol kilóg, és a hordó leuralja mind ízben mind illatban. (82/83)p80423-213356.jpg

Sabar "Mórocz" Olaszrizling 2013

Tusfürdős felütés, de ez hamar kitisztul, és gyümölcsös, terroirjelleges, kifejező illat lép a helyére, kellemes fűszerességgel. Szép, íves korty, éppen csak egy csöppet olajos, szép, gyümölcsös íz, almával, citrommal, és finom mandulával, ami kifejeződik a lecsengésben is. Még érhet pár évig, de már most szép. / Megosztó bor, 80 és 90 pont között értékeltük. Pozitívum: Elegáns, kifinomult illat. Az íz összhangban van az illattal. Hosszú, érett, gyümölcsös korty, érett savak. Negatívum: pezsgő, friss savak, kirobbanó frissesség ízben, emellett a hordó és az érettség nagyon nem áll jól. Ez egy fiatal rizling, furcsa stílussal (persze kiderült, hogy ez nem igaz). (86/84)

Figula Sáfránkert Olaszrizling 2016

Virágos, kérkedő illat, kis füsttel. Egyszerű, zárkózott íz, gyümölcsös, őszibarackos jegyekkel, fiatal sav, a korty végén mandula. Érezhető, hogy nagyon letisztult, szép ívű, de még nagyon fiatal bor, amiben a friss, gyümölcsös aromák a terroirjegyekkel és hordóval ellentmondásban vannak. Lehet pár év alatt szépen egybeérik, de most még disszonáns, minden profizmusa ellenére. / Virágos illat, kis pisztáciával díszítve, amolyan "nyári temetőbejárat"*. Telt korty, zöldséges, fűszeres ízzel. A szép virágosság ellenére a bor széttart, nem áll össze, és a korty vége egy kicsit kapar. (82/84)

A nyertes egyértelműen Dobosiék Olaszrizlingje volt, második helyen viszont hármas holtverseny alakult ki a Figula, Sabar és Szászi borok közt. Ebből komolyabb következtetést levonni szerintem nem érdemes. A borok különböző érettségi állapotban voltak, és különböző stílusban készültek. Rossz egyik sem volt. Ha legalább ilyen színvonalon készülne az összes magyar bor, ez az ország egy kicsit jobb hely lenne.

*a kifejezés Nagy Tamás barátom szellemi erőfeszítéseit dicséri

Szólj hozzá!

Kékfrankos Április 2018

2018. április 25. 18:52 - varga.daniel.sokbor

Idén én is kijutottam a Winelovers Kékfrankos Április nagykóstolójára.  Sok érdekes bort kóstoltam, most viszont csak azokról írnék le pár gondolatot, melyek megragadták a figyelmem. Pontozásnak nem láttam, és még mindig nem látom értelmét, nem tudtam annyira belemerülni a borok elemzésébe, hogy egy reális pontot adjak nekik. Jöjjön hát pár bor, és hozzájuk tartozó gondolat, a teljesség igénye nélkül:

p80421-150658.jpg

Dr Dula Bence - Eger

Gőzmalmos Kékfrankos 2009

Sokrétű, érett, földes, meggybefőttes illat hordófűszerekkel. Likőrös, érett, meggyes íz, pici ásványosság, illetve fűszerek díszítik, főleg fahéj. A savak gyönyörűen belesimulnak, a tannin is kerek, bár szárít. De ez a legnagyobb baja a bornak, amúgy egy nagyon szép, érett Kékfrankos.

Gőzmalmos Kékfrankos 2006

Étcsokoládé, szivar, avar az illatban, gyönyörűen érett. Kerek, érett, hosszú korty, cseresznyebefőtt és étcsokoládé vaníliával díszítve. Hosszú lecsengés, érett, kerek savak és tanninok, egy csúcsévjárat gyönyörűen elkészített bora.

Egly Márk - Balaton-felvidék

Arridens Cuvée 2015

60% Zweigelt - 40% Kékfrankos. Sütőtök, cseresznye és méz illat, amit a terroirjegyek dominálnak. Ízében is a terroir uralkodik, cseresznyével és hordófűszerekkel díszítve. A sav és tannin még fiatal, de szépen elkészített bor, nagy potenciállal.

Kékfrankos 2015

Mézes, sütőtökös illat, megint a terroir uralja. A  szerkezete könnyed, meggyes íz, szép savak, hosszú lecsengés, de főleg a tanninokon érződik, hogy még nagyon fiatal.

p80421-191515.jpg

H^2 Pince - Mátra

Fehér Kékfrankos 2016

Egészfürtös préselésű Kékfrankos. Fűszeres illat, ropogós, friss, szép savak, citromos, almás íz, közepes lecsengés, finom, érdekes fehérbor.

Kékfrankos 2016

Fűszeres illat terroirjegyekkel díszítve. Könnyed, fanyar, gyümölcsös íz, főleg meggyel és ribizlivel. Finom, de nem túl összetett korty. Tannin és sav még fiatal, de nem kell már sokat érnie. Közepes lecsengés, melyben az ásványosság is megjelenik.

Kékfrankos 2015

Füstös, kovaköves illat, sok fűszerrel. Az előzőnél sokkal érettebb, mint kiderült, ugyanakkor palackozták a kettőt, bizony kell az a plusz egy év a hordóban. Szaftos, harapható friss gyümölccsel, főleg eper és málna, egy kis tejeskávéval díszítve. A savak szépek, a tannin pici szárít. Szép!

René's Wine Heaven - Mátra

Kékfrankos 2015

Hordófűszeres, avaros illat, kis cseresznyével megbolondítva. Íze étcsokoládés, friss cseresznyés, szép, szaftos, a savak és tanninok fiatalosak, de szépen alátámasztják a kortyot. Pár év múlva lesz igazán szép, de már most élvezhető.

Kékfrankos Siller 2017

Málnás, zöldfűszeres illat. Édeskés (mivel félszáraz), málnás íz, kis étcsokoládéval díszítve. Szép, fiatalon is kerek sav, épp csak annyi tannin, ami megtartja a kortyot a hátán. Jól csúszik, egyik legjobb siller, amit valaha kóstoltam.

p80421-185809.jpg

Hegyi-Kaló Pince - Eger

Kékfrankos 2015

Kirobbanó, bogyósgyümölcsös illat, kis rózsával díszítve. Letisztult, kerek korty, tele gyümölccsel: meggy, alma, cseresznye, és egy érintésnyi étcsokoládé díszíti. Kiváló, élmentes, mind a sav, mind a tannin tökéletesen belesimul. Egy kiváló Kékfrankos, mintapélda!

Örökségül Cuvée 2011

80% Kékfrankos - 20% Turán. Bodzás illat, majd szegfűszeg, kapor, meggybefőtt kerül előtérbe. Persze az illatintenzitás itt sem visszafogott. Gyönyörűen csiszolt, sima korty, a tannin egy csöppet szárít. Szaftos, meggybefőttes íz, túlérett cseresznyével, csak úgy harapni lehet. Közepes-hosszú lecsengés. Kiváló! 

Vörös Házasítás 2009

70% Kékfrankos - 15% Turán - 15% Medina. Kovászos uborkás felütés, de ez hamar elillan, és földes, füstös aromák kerülnek előtérbe, egy idő után pedig kezd kifejezetten skót whisky illata lenni. Friss meggylé érzetét kelti, a savak itt is kerekek, bár a tannin a kelleténél jobban szárít. Közepes lecsengés. Finom, de már éppen túljutott a csúcsán.

Garger Pincészet - Sopron

Kékfrankos Válogatás 2015

Puskaporos, palás terroirra jellemző illat - Weninger borokat juttat eszembe. Idővel átvált szilvás, szilvalekváros illatba, melyet egy kis méhviasz díszít. Gyümölcsös, ásványos íz, sokrétű, de a terroir komolyan kifejezi magát. Komoly potenciállal bír. Szép bor. 

GoBri Pince - Mátra

Kékfrankos Rozé 2017

3 óra héjon áztatás, majd hűtött erjesztés. Málnás illat, de a megszokott, műanyagos aláfestés nélkül. Ízben is kifejező, a gyümölcsök mellett nincs kellemetlen mellékíz, van ellenben íve a kortynak, sőt lecsengése is, melyet végig a gyümölcsös, főleg málna díszítenek. Szép, hibátlan rozé, így kell ezt csinálni.

p80421-204709.jpg

Sziegl Pince - Hajós-Baja

Rozé 2017

Kékfrankos, egy kevés Zweigelttel, Kadarkával és Merlot-val díszítve. Spontán, tornyos erjesztés. Füstös, tejeskávés, málnás illat. Meggyes, ribizlis, epres íz, kicsit savanykás, egy csipetnyi tanninnal. Szép, érdekes rozé.

Kékfrankos 2015

Spontán erjesztés, 4-5-öd töltésű hordó, spontán almasavbontás, 14 hónapig érlelve. Földes, parfümös illat. Szép, selymes, jó ívű korty, meggyes, vaníliakrémes ízzel. Szépen csúszik, közepes lecsengés.

Juhász Testvérek Pincészete - Eger

Kékfrankos Grand Selection 2011

Nagy bor, melyről már korábban itt írtam. Akkor is kellett neki a levegő, most is először rossznak hittem, majd csak dekantálás után mutatta meg szépségét. Szép, csupa hordófűszer az illata, fahéjas, vaníliás, csokoládés, kis cseresznyével. Íze szilvás, étcsokoládés, túlérett cseresznyés. Szép, érett savak, sok, komoly tannin, elviselne maga mellé egy marhasültet. Szép bor, most van a csúcson.

Szólj hozzá!

Babits Tokaj kóstoló

2018. április 22. 10:12 - varga.daniel.sokbor

Nemrég az a megtiszteltetés ért, hogy részt vehettem a tokaji Babits Pincészet kóstolóján. A pincészet Szegin és Tolcsván található, külön érdekesség, hogy tolcsvai pincéjük a borvidék legmélyebbike. és 2002-ben a világörökség részévé nyilvánították. 16 hektáron gazdálkodnak, több tokaji település határában, csúcsterületük az andezites barna erdőtalajú Poklos dűlő, mely az azt érő komoly hőmennyiségről kapta nevét. Jelenleg csak Furmint, Hárslevelű és Sárgamuskotály fajtákkal foglalkoznak. A boraik nagyobbik része édes bor, az egyszerű édes cuvéetől a díjnyertes 6 puttonyos aszúválogatáson át a muzeális borokig mindenük van. Lássuk hát boraikat!

szaraz.png

A száraz borok

Halfarka Sárgamuskotály 2017

Reduktív technológiával készült, Sauvignon Blanc fajélesztővel iskolázott muskotály. Én vakon biztosan Irsainak hittem volna, a tipikus illat, a semleges, kicsit savanykás íz, az egyszerű savak, minden erre utalt volna. Élvezhető, de nem összetett. Ha valami, akkor ez fröccsbor. (80/100)

Birtok Furmint 2016

Viaszos-mézes illat, ami átvált szárított rózsába és füstbe, majd kiürül. A bor botrytist nem látott, ezt meg nem mondtam volna. Olajos a szájban, zöldalmás, savanykás, kesernyés íz, a kesernye megmarad a közepesen hosszú lecsengés során végig. Disszonanciát érzek az illat és íz közt, főleg előbbit nem értem, hogy sikerült elérni. Mindenesetre ez nem akadályozta meg a bort abban, hogy 2017-ben borkiválósággá válasszák. (81/100)

Poklos Furmint 2016

Itt is botrytises illat. Itt sem került aszúszem a borba. Zöldalmás, ásványos íz, szép, ropogós, strukturált savak, közepes lecsengés, melyben az ásványosság én menta aroma érezhető. Szép, egyensúlyos bor, bár az illat és íz közt itt sem találom a kapcsolatot. Szintén borkiválóság. (84/100)

Premium Selection Poklos Furmint "1" 2015

A Poklos dűlő termése, battonageolt, tölgyfahordós bor. Itt már voltak aszúszemek felhasználva. Becsapós a név, hisz ez tulajdonképpen egy száraz szamorodni. Jellegzetes szamorodnis illat, banános, konyakos íz, szép, letisztult, jól csúszik, közepes lecsengés, csak valahogy a bor egy kicsit egyszerű. (84/100)

edes.png

Az édes borok

Érdekházasság Cuvée 2016

60% Hárslevelű, 40% Sárgamuskotály, 67g maradékcukor. Tejeskávés, karamelles, kellemes illat. Olajos korty, mely félédes felütéssel indul, majd átfordul sósba, a korty végén már nem is érezni a cukrot, annyira elnyomja ez a sós, ásványos íz. Érdekes, mert ezen felül más nem nagyon van a borban. Kalandvágyóknak mindenképp ajánlom, egy egyszerű, jó édes bort keresőknek nem annyira. (82/100)

Késői Szüretelésű Furmint 2016

 Illatban az éretlen banán és vajas aromák törnek előre, de az összkép itt is szamorodnis. Olajos korty, tejes, banános jelleg, de valahogy üresnek érződik, nem tartja össze semmi a kortyot. A savak nem karcolnak, de savanykásak. Közepes lecsengés, de összességében ez is egy egyszerű édes bor. (82/100)

aszu.png

Az aszúk

6 Puttonyos Aszú Birtok 2013

100% Hárslevelű, 156g maradékcukor, 7,4g sav. Botrytises illat, némi akáccal színesítve, de nincs meg az a kirobbanó illat, amit egy aszútól várnál. Ízben citrom, narancs, méz, és valami zamatos gyümölcsösség. A savak meglepően egysíkúak, még ha érezhetően nincs belőlük kevés. Jó, aszú, bár kevesebb puttonyszámúnak gondoltam volna. Pár év érés még sokat szépíthet rajta. (85/100)

6 Puttonyos Aszú Premium Selection 2013

Furmint és Hárslevelű. Botrytises, gyümölcsös illat, ami nem illan el egykönnyen. Kirobbanóan gyümölcsös, finom, kandírozott citrom és narancs, illetve mazsola van ízében, hosszú a lecsengése. Lekerekedett, besimult savak, melyek sajnos itt sem túl összetettek. Az új stílusú tokaji aszúk mintapéldája. (89/100)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása