Neves nap a mai. Pontosan egy éve vetettem elektronikus bornaplóm lapjaira első boros gondolataim. Ekkor Franz Weninger Sopron boráról írtam, azaz annak több évjáratáról is. Pont elkaphattam egy időszak végét, a Sopron brand úgy tűnik, kifulladt, Weningerék 2015-ös alap cuvéeje már Gneisz és Csillám néven fut. Ezúttal azonban egy másik különleges borról, egy derítetlen Syrah rozéról írok, mely ugyanazon balfi pincéből jutott el hozzám.
Hogy mi vitte rá Franzot a rozékészítésre, nem tudom. Divat? Hisz ez a rozé bármi, csak nem divatos. Profit? Nem mintha lenne a pénzzel gondjuk, meg amúgy sem nagyon kapkodják ezt a rozét. Logisztika? De hát Franz pont hogy nem látja gondnak a kicsit könnyedebb, gyümölcsösebb vörösborok készítését. Kísérletezési kedv? Hát, még ez tűnik a legvalószínűbbnek. Mert kísérletezni, azt sikerült! Az üveget megmozgatva szépen látszik, ahogy mozog benne a finomseprő. Felbontva én kovakőre számítottam, de még annál is érdekesebb dolog jött velem szembe. Illata legalább fél órát igényel, míg kitisztul, és eközben pörkölt napraforgós felütéssel kezdve, majd füstös, füstölt húsos illatra váltva, végül a fügeillatnál köt ki. És az íze? Vastag, szaftos, húsos korty, ribizli íz, savanykás, és bizony sok a tannin, ami még szárít is. Érdekes bor. De hogy az a tannin miért kell bele? Azaz pontosan tudjuk, hogy miért: Franz nem derít, még ilyen esetekben sem. Biodinamizmus mindenek felett.
Nehéz ítélkezni egy ilyen bor felett. Aki egy klasszikus rozét szeretne, kerülje el távolról. Aki szeretne öt-hat órát feláldozni egy bor megfejtésére, úgy, hogy a megoldás ennyi idő alatt sem garantált, annak ajánlom. (81/100)
Ui.: Köszönöm, hogy velem tartotok.