Sokbor

Blog sok borról

Szépített káromkodás - St. Andrea Akutyafáját 2016

2018. február 15. 11:23 - varga.daniel.sokbor

 A káromkodás alapvető nyelvi funkció, fontos szerepe van érzelmeink, indulataink kifejezésében. Ezek a nyelvi elemek azonban sokszor szó szerint átkozódások, a másik vesztét (betegségét, halálát) kívánó felkiáltások. Arról nem is beszélve, hogy anno ezekre a kifejezésekre mint átkokra tekintett a társadalom, és kiejtésükért komoly büntetés is járhatott. Érthető a dolog, ha a szomszéd kívánsága, miszerint "dögölne meg az összes jószágod" beteljesül, a legnagyobb valószínűséggel ő áll a kórság mögött. Adta magát, hogy az emberek felindulásukban is igyekeztek vállalhatóbb formában megnyilvánulni. Ilyen célra jöttek létre az úgynevezett "szépített káromkodások", melyek kiejtésben hasonlítanak az eredeti, durva szitokszavakra, de jelentésükben nincs semmi kivetnivaló. Ilyen kifejezés például "az istállóját", "a teremburáját", és ilyen "a kutyafáját" is. Ennek eredeti alakját itt nem ismertetem, akit érdekel, vegye igénybe bármelyik népszerű internetes kereső szolgáltatását. De elég is a nyelvészetből, térjünk a borra.
p80208-182715.jpg

Cabernet Franc, Kékfrankos, Turán, Pinot Noir és Cabernet Sauvignon házasítása, ahogy egyszer Dániel Zsolt megfogalmazta, "logisztikai cuvée". Újhordó, füst, fűszerek, zöldfűszerek és paprika. A hordó szájban is erősen kifejezi magát, a tannin tapad és sok van belőle, semmi gyümölcs, a rövid korty végén kis nyers hús is megjelenik, de alig észrevehető. Ez a bor még nagyon nagyon fiatal. Egy alapvörös, ami mégis valamennyire élvezhetővé teszi, az a pincére jellemző letisztult stílus. Sajnos azonban nincs sok minden, ami tiszta lehet. Mindenesetre az önkritika, miszerint egy szépített alapbort egy szépített káromkodásról kereszteltek el, mindenképp elismerést érdemel. (81/100)

Szólj hozzá!

Kreinbacher Olaszrizling 2016

2018. február 12. 00:04 - varga.daniel.sokbor

p80208-180125.jpg

Visszafogott, virágos illattal indít, melyben idővel a terroir-jegyek nagyon szépen kirajzolódnak. Szép, sós, ásványos, mégis gördülékeny korty, melyet a kerek, bár nem túl összetett savak ügyesen támogatnak. Letisztultság jellemző mind ízben, mind illatban rá. Az egyedüli dolog, amit számon lehet kérni rajta, az az, hogy nem túl összetett. De amit ad, azt hibátlanul teszi. A somlói Olaszrizling mintapéldánya, csak ajánlani tudom, egy ideig még akciós is a Bortársaságnál. (85/100)

Szólj hozzá!

Borklub - Merlot kóstoló

2018. február 07. 11:06 - varga.daniel.sokbor

A Merlot alapműveltség tárgya. Én pedig - bár szeretek úgy megnyilatkozni, mintha tapasztalt lennék -  ennek a fontos tudásanyagnak nem vagyok birtokában. Azaz most már van némi rálátásom, ha nem is a globális, de a magyar Merlot világára. A hétfői borklubban ugyanis Merlot-t kóstoltunk.  A jegyzet a korábbiakhoz hasonló formátumú, a "saját gondolatok/közösen megbeszélt értékelés (saját pont/átlagpont)" mintát fogja követni.

p80205-184354.jpg

Szeleshát Merlot Reserve 2007

Gyümölcslekvár és főleg hordó illatban, ízében is gyümölccsel nyit, de azt hamar elnyomja a hosszú és erős hordóíz. De nem a kellemes, vaníliás hordó, hanem egy keserű, túlpörkölt, zavaró íz. Az alkohol is kilóg kicsit. Barrique-juice. / Anno ez egy nagy slágerbor volt, de mostanra a barriqueon kívül nem sok maradt belőle. Nem is csoda, 27(!) hónapot töltött újfahordóban. (80/80)

Kúcs Merlot 2015

Gyümölcsös, lekváros illat, szép fűszerekkel. Íze málnával nyit, de a korty közepét már a hordó uralja, a végén pedig egy kis nyers húst is érzek. A tannin szárít. Nem áll össze a kép, vannak szép elemei, de nincs szépen tálalva, valószínűleg még fiatal. / A tannin és a hordó is kilóg, de a gyümölcs, fűszer, sav rendben van. Fiatal lehet. (81/82)

Figula Tihanyi Merlot 2009

Gyümölcs, aszalt gyümölcs, érett illat. Szép, kerek savak és tanninok. A stílusa hűvösebb, szerintem egri. A korty vége kicsit szárít, de nem zavaró. / Szép tannin, szép, buja íz, meleg, a csúcsán van. Finom, de a tannin krétás. (85/84)

p80205-223501.jpg

Ferenczi Merlot Reserve 2012

Illata arcon vág. Íze sem visszafogott. A legjobb jelző rá, hogy intenzív. A tannin rendben van, a hordó idővel előtérbe kerül, de mekkora erő van ebben a borban! Van benne valami zavaró mellékíz is. Nyitunk még egy palackkal! Ebben már a mellékíz is háttérbe szorul, marad az erő, de még mindig valami nem stimmel vele. Engem lenyűgözött. (ui.: Amikor azt mondom, még sokat kell tanulnom, pont ilyen esetekről beszélek. Sebaj. Practice makes perfect.) / Szekunder jegyek uralják, illós, direkttermős jellege van. Nagy évjárat, nagyon intenzív, de nagyon aránytalan, diszharmonikus. Nagy bor a legrosszabb értelemben. (90/82,5)

Maurer Álmoshegy 2011

Meggykompót, kis hordóval. Egyszerű, szép egyensúllyal, bár nem nagyon van mit kiegyensúlyozni. / Egyszerű, jó ivású, túl van a csúcson/nincs még a csúcson (ezen nem sikerült megegyezni). (82/80,5)

p80205-223545.jpg

Nyolcas Merlot Síkhegy 2013

Konyakmeggy, marcipán, földes illat. Meggykompót erős, de szép hordóval. Érési jegyekkel díszítve. Finom, érett Merlot. / Sok szesz. Szép egyensúly, jó sav, szép konzisztencia, harapni lehet, hosszú utóíz. Friss és lekváros gyümölcsök is díszítik. Jó! (85/85)

Möcsényi Merlot 2017

Meggyjoghurt, fűszerek, vékony, rövid, rengeteg tejsav. / Egeres, tejsavas, hibás. Felfedés után többen megjegyezték, nem feltétlen volt értelme ezt még megkóstolni. (82/81)

Bolyki Merlot 2013

Friss gyümölcsök illatban és ízben, fűszerekkel körítve. Szép, kecses, dinamikus, a tannin tapad egy kicsit. / Szép, hihetetlenül egyensúlyos bor.  Nagyon élvezhető. Egyesek szerint égett a hordó, gyógyszeres ízt is felfedeztek benne, főleg a korty vége felé van disszonancia. (85/84)

Teleki Petit Verdot 2011

Medvecukros, érett, de visszafogott illat. Érett, de nem összetett íz, a korty vége kapar.  Rendben van. Átlag Merlot, ami egész jól öregedett. / Szépen kiszellőztetve lekváros, érett aromák jönnek elő, bár nem sok. Mások szerint ez a bor megégett és megfázott, azért vékonyabb és egyszerűbb a kelleténél. Leleplezés után az ötletgazda döntéseit kritika érte. (84/82)

p80205-223621.jpg

Mészáros Merlot Reserve 2013

Gyógynövények és fűszerek, hűvös illat fával. Szellőzés után egy édes, gyümölcsös összkép alakul ki illatban. Hűvös, egyensúlyos korty, a gyümölcskompót mellett gyógyszerrel, kesernyével. Az összhatás lehetne szebb. Nem, ez keserű. / Nem Merlot-s felütés, de szép, példaértékű az egyensúlya. Hosszú, fűszeres utóíz, tapadós tannin. Glicerinhiányos, szikár.  Hűvös, északi stílus. Elegáns, de pár apróság, főleg a tannin bezavar. (82/83)

Szent Gaál Obsessio 2007

Ribizli, gyümölcsök, hordóillat. Íze gyümölcsös, a korty szép, de a vége belerondít az összképbe: savanykás, kesernyés, tapad, kapar.  / Alkoholos, de harmonikus bor, a mindennapok bora. Mások szerint ez már szétesett, sőt, már majdnem Franc. Felfedés után azért kap még dícséretet, ez az állapot 11 évesen szép teljesítmény. (83/83)

p80205-223748.jpg

Ráspi Merlot 2011

Gyógynövényes, ánizsos, fűszeres, kompótos illat, még egy kis virágot is fel vélek fedezni. Gyümölcsös, gyönyörű savakkal, szinte olyan, mint egy eszményi meggylé, jó az egyensúlya. A savai savanyúbbak, mint ami nekem ideális lenne. / Illós, de ettől eltekintve szenzációs illat és ízkavalkáddal robban. Légies, ásványos, különleges, intenzív, ízes, illatos, szép hordóhasználat. "Jó értelemben vett technokol". Szórás persze volt 77-90 közt kapott mindent. (85/84)

p80205-223656.jpg

Gere Solus 2011

Fenyő! Fűszer! Szép illat. Selymes, kifinomult, szép, telt korty. Réteges, érett, finom, szép hordó. Leleplezés után pedig örömmel nyugtáztam: van jó bor Villányban! (A halandóknak, kik ritkán kalandoznak 5000-es palackár fölé, ez korántsem egyértelmű.) / Ásványok, harmonikus, jó sav, jó hordó, hosszú korty. Kis kesernye. (87/85,5)

Sike Tamás Merlot 2006

Parfümös, illatos, kicsi illóval, füsttel, hordóval díszítve. Selymes, egyensúlyos, de vékony korty, kesernyés, elöregedő, túl van a csúcsán./ Szép, vékony, de mégis van benne még gyümölcs, sőt, ibolya is. A korához képest nagyon szép bor. (84/83)

p80205-224144.jpg

Dávid Borház Egri Merlot Selection 2009

Komplex, gyümölcsös illat, kicsi bőrrel és szappannal, de ezek idővel kipörögnek. Hűvös, gyümölcsös, a tannin picit szárít, de nagyon komplex, nagyon sokrétű korty. / Jó sav, összetett, menta, szantál, csokoládé, picit üresedik, de jó. Újrakóstolás után az általános vélemény az volt, hogy alulértékeltük. (88/84)

A dobogó tehát:

1. Gere Solus 2011 (85,5)
2. Nyolcas Merlot Síkhegy 2013 (85)
3. Figula Tihanyi Merlot 2009 / Bolyki Merlot 2013 / Ráspi Merlot 2011 / Dávid Borház Egri Merlot Selection 2009 (84)

A borok nagy része jó volt, de legalább volt szerethető tulajdonsága, ezt szépen mutatja a négyszeres holtverseny is. A Merlot tényleg nem volt olyan izgalmas, mint mondjuk a Kadarkakóstoló, de ahhoz sem férhet kétség, hogy a magyar Merlot nem veszett ügy. Sőt, érdemes vele foglalkozni, nem véletlen, hogy annyi csúcsborban van jelen nagy mennyiségben a fajta. Ezúton szeretném a borklubnak még egyszer megköszönni, hogy ezt a lemaradásomat bepótolhattam. Legyen még sok ilyen kóstolóban részünk!

Szólj hozzá!

Tornai Furmint 2015

2018. január 27. 19:56 - varga.daniel.sokbor

p80126-150514.jpg

Világos, szalmasárga szín. Illatának felütése fajélesztős, de idővel a jellegzetes somlói füstösség is előkerül. Szájban jobb a helyzet: alma, grépfrút, a somlói jegyek - sós, köves íz - egy idő után előtérbe kerülnek. Savai élénkek, de relative egyszerűek. Teste nem túl nagy. Lecsengése a közepesnél rövidebb. Alap somlói Furmint. (83/100)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása