Sokbor

Blog sok borról

Liszkay Cuvée Barrique 2013

2020. március 01. 20:54 - varga.daniel.sokbor

"Csak a szemünket kell lehunynunk, hogy a mai balatoni hölgyeket elképzeljük a száz esztendő előtti szívhalászok helyére. A nő és a szerelem tulajdonképpen sohasem változik, mint ahogy az igazán nagy dolgok nem változnak a világon."

- Krúdy Gyula

Nem gondoltam volna, hogy az egyik legjobb magyar bordói cuvéet a Balaton partjáról fogom kóstolni. Mert sok helyen olvastam már, hogy a "nagy vörösek" kora leáldozóban van. És tény, hogy a '90-es éves Villány- és barriqueőrülete soha nem tér vissza, azt azért mégsem mondanám, hogy nem fogy a nagy vörös. Gere és Bock borok sosem ragadnak be, a Villányi Franc is nagy sikernek örvend, és az utóbbi pár forró évjáratból is biztos készülnek majd szép megavörösek. Sőt, ha Magyarország melegedése az eddigieknek megfelelően folytatódik, akkor nem árt a jövőben egyre több nagy magyar vörössel számolni. Nem mintha ez baj lenne. A bordói fajtákra épülő, sűrű, hordós vörösborok nagyon jók tudnak lenni, ha jók. És Michael Liszkay '13-as cuvéeje bizony jó.

20191231_170505.jpgLetisztult, elegáns címke, gyönyörű, mély szín, barnulás sehol

Pinot Noir, Cabernet Sauvignon és Merlot a Balaton északi partjáról, hosszú barrique érleléssel. A bor koncepciója kicsit ellentmondásos: a címke kiemeli a Pangyéri Szűz dűlőt, sőt, annak igen kiváló 385-ös terroir-értékelését, de maga a bor komoly barriqueolást kapott, és a terroirjelleg nem nagyon érződik ki belőle. Sőt, szerintem a terroir-kifejezés és a barrique két egymással ellentétes dolog, azok nagyon nehezen férnek meg egymás mellett. Ezen bor esetében a barrique nyert -  de a lehető legjobb értelemben. Úgy fűszerezi a bort, hogy a hordó tölgyes, vaníliás ízvilága mellett még ennyi idősen is sok-sok pirosbogyós gyümölcs robban ki a pohárból, mind ízben, mind illatban. Szeder, feketeribizli, túlérett cseresznye, meggybefőtt, és persze étcsokoládé, kávé, füst és édesfűszerek: szegfűszeg, csillagánizs. Nagyon szép bor, ami most van csúcson, és mindent megad, amit egy "nagy magyar vöröstől" elvárhatunk: nagy test, komoly savak, intelligens (de nem visszafogott) hordóhasználat, szép gyümölcsök, jó ihatóság. És mindezt úgy, hogy a sok nagy név drága vörös cuvée-inél egy nagyságrenddel olcsóbb- mindössze 2000 Forint! Óriási Best Buy, a műfaj kedvelőinek ajánlott betárazni belőle. (87/100)

Szólj hozzá!

Az Aszú - Grand Tokaj 5 Puttonyos Tokaji Aszú 2013

2019. december 24. 12:56 - varga.daniel.sokbor

"Jóllakni hát, fulladásig zabálni, bár
a gutaütésig: uri mulatság ez! S ha nyögni se
tudsz már? Jéghideg bornak ízes zuhanyával öblögesd
szomjú torkod, így tán újból elölről kezdheted
feneétvágyad gyönyörű megbolondulását!"

- Berda József

Karácsony. Különleges alkalom ez minden évben. A különleges alkalmakhoz pedig különleges bor illik. Az ünnepi asztalokon ezért egyre többször nyílik Tokaji Aszú. Ez részben a Koccints Aszúval kampánynak köszönhető, melynek célja, hogy az egész országban egy palack Aszúval koronázzák meg a karácsonyi menüt. De a kampány magában nem elég, kellenek megfizethető, megbízható minőségű, sok helyen kapható Aszúk is. És itt jön a képbe a Grand Tokaj. A minőségi Tokaji Aszúk közül ugyanis az övék a legmegfizethetőbb, így nagyon sok asztalon fog ma este ez a bor díszelegni.

aszu.jpgKulcs Tokajhoz

Furmint alapú aszú, 171 g cukor, 10 g sav. Aranyló szín. Illatában méz, virágpor, feketeföld, botrytis, szivardoboz és aszalt mangó. Édes íz, markáns, összetett, elegáns savak, közepes test. Méz, fehér csokoládé, aszalt sárga gyümölcsök, szegfűszeg, vanília, hosszú, szaftos lecsengés. Szép bor, és úgy gondolom, nagy szerencse, hogy a most felnövő borértő generációnak már ez a bor lesz Az Aszú. (89/100)

Minden kedves olvasómnak áldott, békés Ünnepeket kívánok!

Szólj hozzá!

Gallay Kézműves Pince kóstoló

2019. december 03. 22:14 - varga.daniel.sokbor

"Gyomorgyógyító
könnyű borocska,
úgy szívom magamba belőled
most a szentlélek tüzét,
mint ájtatos lélek a
nyugalmat ima után."

- Berda József

Borbély Roland családi kispincéje Nyékládházán található. Sokáig nem érdekelte a bor, de testvére kaliforniai ajándékborai megszerettették a szőlőnedűt vele. Nem is volt megállás, miután szőlész-borász szakon diplomázott két évig kaliforniai borászatoknál szerzett tapasztalatot. Ezután hazatért Nyékládházára, a kiváló szőlőtermesztési tulajdonságokkal és komoly bortermelői múlttal bíró, ám mostanra szőlészetileg szinte teljesen kihalt városba, hogy felélessze hosszú álmából a bükki bort. Jelenleg bő tíz hektáron gazdálkodik, ebből két hektár Zweigelt, a többi fehérszőlő - Zenit, Pinot Blanc és Cserszegi Fűszeres. A pince alapborai Bistronauta néven futnak, a komolyabb tételek pedig a Gallay név alatt. De miért Gallay, ha ő Borbély? A név tisztelgés Roland Gallay nagymamája előtt, aki három lánytestvérével sokat búslakodott azon, hogy velük kihal a családnév. Úgy tűnik, nem lett igazuk. A Gallay név ott virít minden palackon, mely Roland kiváló borait rejti.

gallay.jpgA borász előad.

Gallay Bistronauta Fehér 2016

Zenit, Cserszegi Fűszeres, Pinot Blanc reduktívan iskolázva, 12,5% alkohol, 7g cukor, 7g sav. Világossárga szín. Illatában kamilla, mezei virágok díszelegnek, majd idővel kovakő és csalán bújik elő. Ízét köszméte, banán, citromlé uralja. A korty elegáns, kerek, élénk, de fanyar savakkal, melyek a maradékcukor ellenére a lecsengést savanykássá teszik. Szép munka, főleg ennyi idősen. (84/100)

Gallay Kabar 2018

A legújabb tokaji fajta, melyet Hárslevelű és Bouvier keresztezésével hoztak létre. Maga az alapanyag is egy tarcali szőlőültetvényről származik, de hamarosan szeretne Roland a saját, bükki területein is telepíteni a fajtából. A bor reduktívan készült, tartályban érett 10 hónapig, battonage mellett, 4g cukor, 6g sav. Szalmasárga szín, illatában narancshéj, kovakő és szárított virágszirmok. Nagyon elegáns, letisztult, csiszolt korty, élénk savak, melyek a finisben kezdenek igazán vibrálni. Az ízvilág eléggé neutrális, citrusok és köves jegyek fedezhetők fel benne, de így is egy érdekes, elegáns bor. (86/100)

Gallay Nyékládháza 2016

Falubor, mely a település stílusát hivatott képviselni, és egyben iránymutatás is. De még milyen! 100% Zenit, hordóban, spontán erjedt, majd magyar és amerikai tölgyben érett másfél évet, eleinte battonage-zsal. Szalmasárga szín. Illatát kovakő, limehéj, zöldfűszerek uralják, egy csöpp vaníliával és grapefruittal fűszerezve. Ízében grapefruit tör elő, majd alma, kovakő, egy csöpp édesfűszer (vanília, szegfűszeg). Kerek korty, közepes test, élénk, vibráló savak, hosszú lecsengés. Élmény! (88/100)

Gallay Bistronauta Nemszáraz 2015

Pinot Blanc és Zenit házasítása a forró 2015-ös évjáratból. A mustfok az egekbe ment, még egy relatíve korai szürettel sem sikerült szárazbor-alapanyagot szedni, az erjedés megállt a félszáraz és a félédes kategória határán, 17g maradékcukornál. Színe mély szalmasárga. Illata eleinte fülledt (4 évet töltött csavarzár alatt, érhető), szellőztetve a terroir kovaköves jegyei kerülnek előtérbe, némi grapefruittal díszítve. Szájban félszáraz érzetű, íze mangóra, aszalt sárgabarackra emlékeztet, enyhe kesernyés mellékízzel. Ez utóbbi nem zavaró, főleg, hogy a cukor szépen ellentart neki. Közepes test, élénk, de már vékonyuló savak, közepes lecsengés, kesernyével. Most igyuk meg! (84/100)

Gallay Bistronauta Vörös 2015

100% Zweigelt alacsony terhelésű tőkékről. Noha a fehérszőlőknek nagyon meleg volt az év, a Zweigelt elegánsan beérett, a lekváros, túlérett jegyeket ebben a borban nagyítóval kell keresni. Kiskádas erjesztés, vegyes dongájú Trust hordós érlelés. Bíbor szín, nem túl sötét, de nem is világos megjelenés. Illata sokrétű: először cseresznyebefőtt és fenyőgyanta robban ki a pohárból, majd egy pici bőr, szivardoboz-illat, fehérbors, pörkölt tölgyfa, kakaópor sorakoznak fel. Közepes test, elegáns, kerek korty, élénk, csöppet fanyar, de szálazható savszerkezet. A tannin is csak éppen aláhúzza az elegáns szerkezetet, nem túl sok, nem túl száraz. Ízében friss meggy, csipkebogyó tea, kakaópor, köszméte és rózsavíz is megjelenik, de minden egyes korttyal újabb és újabb ízmotívumok kerülnek előtérbe. Szép, fajtajelleges Zweigelt, mely pályájának csúcsára ért, de pár évig ott is marad. Egy élmény, és Best Buy. (87/100)

Köszönöm a kóstolót Borbély Rolandnak és a Zamat Borbarát Alapítványnak!

Szólj hozzá!

Nyolcas és Fia Pincészet - portfólió több részletben

2019. november 19. 19:07 - varga.daniel.sokbor

"Ha, leányka, te vagy a mennyország:
Akkor én csillaggá változom.
Ha, leányka, te vagy a pokol: (hogy
Egyesüljünk) én elkárhozom."

- Petőfi Sándor

Az egri Nyolcas és Fia pincészet nem új vendég a blogon. A boraikról többször is írtam, Ádámot személyesen is ismerem, de régen volt alkalmam rá, hogy a pince borairól átfogó képet kapjak. Így amikor felmerült, hogy megkóstolhatom a pince szinte összes forgalomban lévő tételét, nem haboztam. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy nem egyetlen kóstolón nyertem betekintést az aktuális portfólióba. Úgy alakult, hogy a Debreceni Borozó által szervezett Csodálatos Bikavér kóstolón is találkoztam Ádámmal (még a pult mögött is megfordultam, no). Később Ádám édesapja, Tamás mutatta be pár borukat a Bortörténelem II. kurzus egyik előadásán az egyetemen. Végül a múlt hétvégén, a Kossuth téren tartott Márton napi Libalakoma nevű rendezvényen képviselte a pincét a Mámor Borszaküzlet csapata. Így bár több részletben, és némi átfedéssel, de szinte mindent megkóstoltam, amit ez a kis, családi pincészet nyújthat.

nyolcas_tamas.jpgBortörténelem II. előadás. Tamás "csak" négy tételt mutatott be, de sose rosszabb négy tételt!

Egri Csillag "Infinity" 2018

A bor gerincét Olaszrizling és Leányka adja, kis Hárslevelűvel és Muscat Ottonellel fűszerezve. Spontán erjedt, tartályban érett, fiatalon, szűretlenül, derítetlenül palackozva. Színe azért ragyogó szalmaszín, messze áll ez a naturális körökben divatos opálos megjelenéstől. Illatában friss jegyek a meghatározók: rezeda, oregánó, citromhéj és friss szőlőlé. Élénk savú, grapefruitos, éretlen őszibarackos korty egy csepp olvasztott vajjal és leheletnyi sóssággal díszítve. Fehér húsú gyümölcsök tobzódnak az ízben, ilyen friss stílusú bor ritkán ennyire összetett. Lecsengése rövid, picit fanyar, a szekunder jegyek picit felerősödnek benne. Hibátlan, Egri Csillagok közt is kiemelkedő tétel, 2000-nél pedig sehol nem adják drágábban, egyértelmű Best Buy (86/100).

Muscat Ottonel 2016

100% Muscat Ottonel, 14%-ra kierjedt spontán, csak tartályt látott. Megjelenése kissé opálos. Illatában a friss must dominál, de koránt sem olyan kiugróan, mint ipari társainál. Sőt, az illat a fajtát ismerve már-már visszafogottnak is mondható, a szőlős jegyeket pedig bazsalikom és vaj egészíti ki. Száraz, kerek korty szép savakkal és a fajtára jellemző, de azért relatíve visszafogott szőlős jegyekkel. Lecsengése közepesen hosszú, melyben kesernyés mellékíz jelenik meg, és a magas alkohol is felüti a fejét. Mennyivel szebb lenne ez a bor, ha az az utolsó 2%-nyi alkohol megmarad benne cukorként. Az alkohol sem lenne feltűnő, és az a kis maradékcukor is nagyot szépítene a bor lecsengésén. De a kraft, a struktúra még ennyi idősen is nagyon rendben van, igen, egy száraz muskotályban. És ki tudja, lehet, hogy pár év palackos érlelés után a tercier jegyek is felütik fejüket, és teljesen új kontextusba helyezik a bort. (82/100)

Leányka 2016

A '64-es telepítésű Leányka ültetvény a Síkhegyen a pince egyik büszkesége. Miután megvették a területet, Nyolcasék a hiányzó tőkéket Királyleányka vesszőkkel pótolták, így a borba is került a fajtából pár százaléknyi. A must használt hordókban erjedt, majd acéltartályban érett egy évig. A bor színe szalmasárga. Illatában grapefruit, vaj, zöldfűszerek (bazsalikom, babér) fedezhetők fel. Idővel pedig az illat kinyílik, és még több gyümölcsöt vonultat fel - körte, citrom, lime, vadalma, bergamott. Szaftos, közepesen vastag korty, sok citrussal (főleg grapefruit), egy kis vajjal, kardamommal. A savak összetettek, élénkek mégis elegánsak. A lecsengés hosszú, a magas alkohol (14%) egy kis édességet is csempész bele, de ez csak még finomabbá teszi a bort. Nagyon elegáns, most van a csúcson, példaértékű Leányka. (88/100)

Rosé 2018

100% Kékfrankos, másfél nap héjon áztatás után spontán, tartályban erjedt. Ádám sosem sieti el a rozét, alapvetően nem is annak szüretelik a szőlőt, de ha úgy tartja jónak, néha vörös helyett mégis rozét csinál belőle. A bor színe silleresen mélypiros, és a majd' kétnapos áztatás is erre a borfajtára utal, de mivel a cefre csömöszölve alig volt, így a mély  szín és a kimagasló gyümölcsösség nem párosul tanninnal. Illatában friss meggy és egy kis meggyjoghurt, de utóbbi idővel kiszellőzik. Krémes, gyümölcsös, meggyes íz, friss, kissé fanyar savak, közepes test, rövid lecsengés. Ez tulajdonképpen alkoholos meggylé, de annak nagyon izgalmas. Kevés az ilyen rozé, ami úgy tud érdekes lenni, hogy az élvezhetőséget nem áldozza fel a különlegesség oltárán. Vegyétek, igyátok! (85/100)

20191108_123727.jpgNyolcas borok a libalakomán. A Cabernet Franc megkóstolására sajnos nem jutott időm.

Portugieser 2018

Világos bíbor szín. Illata földes, zárkózott, kis meggyel és szegfűszeggel díszítve. A korty közepesnél karcsúbb, fanyar, a fő ízmotívum a meggy, és szerencsére a fajtára annyira jellemző (sokak csak fajtajellegnek hívják, szerintem inkább fajtára jellemző hiba) nyers húsnak nyoma sincs. Lecsengése rövid, fanyar, pici kesernyével. (83/100)

Kékfrankos 2016

Spontán erjedt, majd egy évig használt hordóban érett. Sötét rubin szín. Illatában meggybefőtt, aszalt szilva és sok-sok édesfűszer tobzódik. Tömör, sűrű, sokrétű korty, közepes test, fiatalos, de korántsem durva tannin. Ízben is a meggy dominál, de inkább aszalt formában, mellette pedig szegfűszeg, fahéj, vanília, kakaó, sőt egy leheletnyi sós íz is megjelenik. Nagyon sűrű, nagyon szaftos, mégsem érződik nehézkesnek, vagy túl fásnak, még a hosszú lecsengés során sem. Gondolom a hűvösebb évjárat is segített így eltalálni ezt a bort a savak megóvásával és az alkohol kordában tartásával. Szuper Kékfrankos sok évnyi potenciállal, kevés ilyen bort kóstoltam a fajtából. (88/100)

20191005_144700.jpgA Csodálatos Bikavér kóstolóra a pince utolsó pár palack Bikavéréből is jutott

Egri Bikavér 2015

A Bikavért Ádám mindig hordóválogatásként készíti, azaz a legjobb hordók tartalmából házasítja. A bor 60%-nyi Kékfrankosra épül, mellette 20-20% Cabernet Franc és Merlot, az összképet pedig pár százalék Turán árnyalja. Bíbor szín, illatában érett meggy és szárított rózsaszirmok, grapefruitlé, szegfűszeg, frissen vágott fenyőfa, és még sorolhatnám, de ennyit sikerült leírnom. A korty kerek, közepesnél vastagabb, sűrű, szaftos, gyümölcsös. Cseresznyebefőtt, friss meggy, pörkölt tölgyfa, kakaópor, szegfűszeg és pirított briós. A sav cizellált, a tannin elegáns (még ha szárít is egy kicsit), lecsengése hosszú, hordóaromákkal az előtérben. Ez a bor így nagyon egyben van, valószínűleg csúcsra ért, de még pár évig ott is lesz. Kifutó tétel, de ha valahol belefutsz, ne hagyd ki, nagy élmény. (89/100)

Szülőföldem 2016

A '16-os évjárattól kezdve Bikavér helyett Szülőföldem néven jelenik meg Nyolcasék vörös hordóválogatása. És mivel ez már nem Bikavér, a Kékfrankos a korábbi 60% helyett csak a bor egyharmadát teszi ki, míg a Franc és a Merlot feljöttek mellé. A Turán is maradt, de továbbra is csak 4%. A bor egy évet érett új és használt hordókban, majd a legjobb hordók lettek ebbe a borba házasítva. Sötét rubin szín, fiatalos, bíborba hajló széllel. Illatában cseresznyebefőtt, szegfűszeg, rózsaszirmok, feketeföld és vanília jelennek meg. Szaftos, sűrű, közepes korty, cseresznyebefőtt-lé, mellette fekete kávé, törökcsemege, pirított szezámmag. A savak élénkek, a tannin strukturált, de még nagyon fiatal és szárít. Lecsengése hosszú, és a hordóaromák kidomborodnak benne. Szép bor, de még egy kicsit érnie kell. (87/100)

A bejegyzés egy korábbi verziójában a Muscat Ottonel helyett több helyen Sárgamuskotályt írtam, ezt utólag javítottam. A pontatlanságért elnézést kérek.

Szólj hozzá!

Stéphane Ogier La Rosine Syrah 2015

2019. november 08. 13:41 - varga.daniel.sokbor

"Bor, ma téged megrabollak,
Mellem érted döng s tüzel,
Bor, téged vasárnapollak.

Bor, ó égjünk, égjünk együtt el!"

- József Attila

Ennek a bornak a felfedezése nem az én érdemem. Mindenek előtt Tar Ferencé, aki beválogatta a finewines.hu és a Carpe Diem borbár kínálatába. Aztán a Művalkeszek is az egekbe dicsérték az azóta megszűnt Gault&Millaus blogukon. Egy nap aztán betévedtem a minőségi borok mekkájába, a Carpe Diembe, és én is megkóstoltam. És az a helyzet, hogy ez a bor olyan jó, hogy nekem is muszáj megírnom.

p90328-184824.jpgA bor már megjelenésében is hihetetlenül sűrű, szinte nincs is széle

100% Syrah, 1988-as telepítésű ültetvényről. A fürtök kb. 70%-át bogyózzák, a többit kocsánnyal együtt erjesztik. Csömöszölés helyett visszakeringető szivattyút alkalmaznak. A bor egy évet érik új és használt francia tölgyben, majd szűrés után palackozzák. A szőlő a Rhône völgyének északi részéből származik, de Cotes du Rhône megjelölés helyett csak Collines Rhodaniennes (rhône-i dombok) IGP megjelölést kapott. Nem mintha ez sokat számítana, mert ez a bor magáért beszél.

Színe mélybordó, átlátszatlan, szinte nincs is széle. A palackot a kóstolás előtt két nappal bontották, szerintem ez a szellőzés a bornak csak előnyére vált. Illatának a gerincét szárított piros bogyós gyümölcsök (meggy, vörösáfonya és csipkebogyó) adják, mellettük friss som, frissen tört fekete- és fehérbors, dohány, avar, cassis és feketeföld kényezteti szaglószervünket. A korty közepesen vastag, de hihetetlen sűrű szövésű, felülete sima mint egy mesterien csiszolt márványlap. A kortyot a savak tökéletesen támasztják, a tanninok pedig elegánsan keretezik, még ha szárítanak is egy kicsit. Ez érthető: a bor életciklusának elején jár még. Ízének gerincét cassis adja, melyet aszalt szilva, kakaópor, tiramisù egy csipet bors és édesfűszerek garmadája díszít. Lecsengése hosszú, kakaós, pörkölt kávébabos jegyekkel. Hihetetlen, komplex élmény, elérhető áron, csak ajánlani tudom. (92/100)

A Carpe Diem borbárnak pedig köszönöm, hogy néha napján poharazzák ezt a bort. Ha ők nincsenek, ez az élmény nekem is kimarad.

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása