"Testünk mindig kimerül valamilyen módon, és meghalunk, de énnekem inkább legyen olyan ínyem, mely meg tudja adni azt a gyönyörűséget, hogy maradéktalan élvezetet találjak egy Chateau-Margaux-ban vagy egy Haut-Brionban, még ha tökéletesedése közben túlságosan rá is kapott, és így, a dúskálás következtében, a májam miatt nem ihatom Richebourg-t, Cortont vagy Chambertint, mint hogy olyan hullámbádog zsigereim legyenek, mint kölyökkoromban, amikor a portói kivételével minden vörös bor keserű volt, és az ivás csupán ezt a folyamatot jelentette: ledönteni bármiből elegendő mennyiséget, hogy egy kis bátorságot merítsen belőle az ember."

- Ernest Hemingway

Az év végén (a komoly marketing-erőfeszítések ellenére is) furcsa mód a magyar borblogokon aszúk helyett rendre portói borok kóstolóiról olvas az ember. Idén én is felszálltam fél lábbal erre a divathullámra egy maradékcukros vörösborral, Nyolcas Ádám Mámorjával. Ez a bor végigkísérte eddigi boros pályafutásom. Lassan négy éve kóstolgatom, soha nem hagyott cserben, és egyben megóvott mindenféle "szárazborsznobizmustól". Na de mi is ez? Félédes Merlot, hat darab Mátyás királyért. De hát a félédes Merlot tizedennyibe szokott kerülni! Na persze, de ez nem olyan. Történt egyszer, hogy Nyolcasék nem szedték le a Merlot-t - nem volt kedvük hozzá, vagy elfelejtették, nem tudom. Mindenesetre pont a hírhedten forró 2012-ben történt, úgyhogy végül a leszedett szőlő cukortartalma két borra is elég lett volna. Így a fürtöket lezúzták, majd spontán, héjon erjedt. Egészen 16%-ig jutott, nem bírta az élesztő tovább, de még így is maradt benne 23 g/l cukor. Fiatalabb korából nekem egy cseresznyelére emlékeztető, tanninos, kellemesen édes bor maradt meg az emlékeimben. Tulajdonképpen olyan volt, mint 2012 többi nagy Merlotja, csak édesebb, akkortájt talán Szőke Mátyás Amerlotjához hasonlítottam. De az idő múlik, a bor változik, ideje volt hát újrakóstolni.

A címkedesign sem mai, mondhatni patinás

Na de milyen maga a bor? Színe mélyvörös, öregedésnek, barnulásnak nyoma sincs. Illata földes, cseresznyebefőttös. Íze félédes,  komoly, elegáns hordós jegyekkel és túlérett cseresznye ízével. Nagytestű, komoly tanninokkal és savakkal. A korty vége karcol, lecsengése hosszú, melyet fűt az alkohol. Az összkép egy élénk, lendületes óriásmerlot, lomhaság, lágyulás jelei nélkül, ennek ellenére a hűvösebb borvidékek szikárságának nyomai is felfedezhetők benne. Amint fentebb is írtam, jelenleg átalakulóban van. Már nem olyan frissítően gyümölcsös, de élénk, és még mindig sok élvezetes piros bogyós lapul ebben az üvegben. Egy száraz Merlotnál (még dél-amerikai vagy kaliforniai mércével is) édesebb, egy likőrbornál szárazabb. Egy száraz vörös csúcsbornál több alkohol van benne, ami meg is mutatja magát, de nincs benne annyi, mint egy portóiban. Nem tudom, milyen jövő vár rá, na nem mintha túl sok hasonló borral találkoztam volna. Nagyon érdekes kísérlet lehet pár palackkal elrakni belőle, én kíváncsi lennék, vajon a nagy újvilági Merlot-k, vagy inkább a vintage Portok irányába fejlődik-e majd. Mindenesetre aki még a gyümölcsös bájában szeretne gyönyörködni, az most bontsa meg, jelen állapotában a bor értékelése: (87/100)