"A bor szájon át csurran,
S szemen át a szerelem;
Csak ezt tudom biztosan,
S aggként ér majd végzetem.
Felemelem poharam,
Sóhajtok, s arcod nézem."- W. B. Yeats
Ritka szerencsés véletlenek folytán egy igazi őskövülettel ismerkedhettem meg. Ez a bor 45 éven át érett, és ezalatt az idő alatt csodával határos módon végig úgy volt tárolva, hogy nem esett baja. Elég lett volna csak egyszer pár órára nem vigyázni rá, hogy hősokk vagy valami más gond érje, és már mehetett is volna a lefolyóba. A dugó persze elegánsan belecsusszant a palackba kibontáskor, de ezek szerint így is elég védelmet biztosított. Másfelől viszont egy Ausleset, ami nem is tisztán Rajnai Rizling, és nem is csúcsborvidékről, hanem Rheinhessenből származik, sőt, egy borászati szövetkezet terméke, szóval egy ilyen bort nem feltétlen érlelésre terveztek - pláne nem ilyen hosszúra. Az "Albiger Petersberg" elnevezés Albig városára utal, a Petersberg pedig a város melletti szőlőterületek (Großlage) összefoglaló neve. Az Auslese egy minőségi kategória (Prädikat), ami szó szerint válogatást jelent, de tulajdonképpen a hazai Szamorodnikkal van egy szinten (válogatott, részben aszúsodott fürtökből készül). A Niederthaler Hof egy borászati szövetkezet, a helyi termelők borait felvásárolta, házasította, palackozta és forgalomba hozta saját néven. A nyugatnémet borászati szövetkezetek már akkor is a bőven a magyar átlag fölött álltak, a bor összetevőinek nagy része pedig Rajnai Rizling, szóval nem volt teljesen lehetetlen, hogy a bor még ennyi idősen is jó, de legalábbis iható legyen. A másik három szőlő viszont megint az eltarthatóság ellen szólt, sajnos ők a rajnainál sokkal kevesebb potenciállal rendelkeztek. A Müller Thurgau a XIX. század végén nemesített német fajta, nemesítője szerint a Rajnai Rizling és a Zöldszilváni keresztezése, DNS vizsgálatok alapján viszont a Rajnai Rizling és a Madeleine Royale leszármazottjának tartják. A szőlőből legtöbbször könnyű, száraz borokat készítenek, melyeket frissen érdemes elfogyasztani. A Huxelrebe Saszla és Eisenstadti Muskotály keresztezése, általában muskotályos édesborok készülnek belőle, de ezek sem hosszan eltarthatók. A Faber pedig Pinot Blanc és Müller Thurgau keresztezése, borainak jellemzője a magas sav, vékony test és a muskotályos aroma. Összességében tehát annyi tényezőn múlott a bor állapota, hogy még az sem tudta volna megjósolni fejlődését, aki mind a 45 éven át nyomon követte azt. Nem volt más hátra, meg kellett kóstolni, hogy kiderüljön az igazság.
A címke egész szépen átvészelte az elmúlt szűk fél évszázadot - sőt, maga a bor is.
Megjelenése kicsit opálos, de nem csapódott ki belőle semmi, szediment se képződött. Dekantálás után is tömény tercier aromák uralják az illatot, diós, palackérett jegyek, kis mézesség, méhviasz. Szájban is érződik már a kora: diós, teás íz, egy kis őszibarackbefőttös jellege is van. Vékony, törékeny korty, a savak is már nagyon visszafogottak, de még nem tűntek el, ami van, az még mindig kellemes fanyarságot és némi tartást kölcsönöz a bornak. Mondani sem kell, de élmentes, lekerekedett már mindene, lecsengése rövid. Többen is megvádoltak egy barackos Nestea lepalackozásával, a hasonlat szerintem nagyon találó. Magának a bornak inkább eszmei értéke volt, ritka hogy az ember ilyen idős bort kóstoljon, pláne ilyen állapotban. De ha objektíven kéne értékelnünk, akkor a pontszám legjobb esetben is (81/100)