"S ha néhanap borába seprű tévedt,
vagy a burgundi karcos volt talán:
ölébe vette, mint Katót a béres,
a kocsmárost, s az istenvert borévet
görcsös botjával húzta el farán..."- Francois Villon
Egyik titkos kedvencem a Viognier, még anno az Orsolya pincében kóstoltam életem első poharával, és azonnal megragadott. Nem is azért nem szólok róla többször, mert annyira titkolnám - egyszerűen nincs Magyarországon. Azaz van, de nagyon kevés. Francia fajta, amit anno a rómaiak telepíthettek a Rhone völgyébe, neve is innen, Vienne város nevéből ered. Termesztése nehéz, érzékeny fajta, és sokáig érlelni sem érdemes - emiatt a XX. század közepére majdnem teljesen eltűnt. Aztán helyi borászok felfigyeltek karakteres, egyedi borára, és mára az egész világon termesztik, többek közt a Mátrában, Kovács Laciék pincészetében. Nekik köszönhetem, hogy legutóbbi mellényúlásom után, ma újra Viognier-t kóstolhattam.
A címke egyszerű, de ízléses. A bor az idei Országos Borversenyen egy arany minősítést is kiérdemelt.
Színe szalmasárga. Illata fajtajelleges, illatos, de a mátrai terroir is visszaköszön belőle. Letisztult, közepesnél karcsúbb, egyenes korty, és szerencsére savai is visszafogottak. Gyümölcsös, zöldalmás íz, lecsengése virágporos, ásványos jegyekkel díszített. Finom (de persze elfogult vagyok). (86/100)
