Dúzsiék borait már korábbi, a szekszárdi kirándulásunkról szóló posztban dicsértem, de ez nem jelenti azt, hogy törvényszerűen minden boruk jó (lásd: Dúzsi Kadarka 2013). Különösen szkeptikus szoktam lenni, ha valaki egy divathullámot meglovagolva készít és dob piacra egy tételt, a Márton-napi újborozás pedig nagy divattá nőtte ki magát mostanában. Röviden: egy jó adag negatív előítélettel fogtam hozzá Dúzsiék primőr vöröséhez, volt mit ledolgoznia.

És sikerült is neki. Vibráló, mélylila szín. Joghurtos, majd idővel málnás, ribizlis illat, egy pici hordóval megfűszerezve. Savanykás a felűtése, de aztán egy vastag, gyümölccsel teli kortyot kapunk, a végén pici dohánnyal. Többszöri kóstolás után is csak ennyi marad meg az emberben: gyümölcs, gyümölcs, gyümölcs. Az egész bor úgy lett megalkotva, hogy más fel se tűnjön, a tanninok, a savak mind háttérbe szorulnak, és teret engednek az erdeigyümölcsszörpnek, ami hihetetlenül jól csúszik. Egy primőr vöröset így kell csinálni. (84/100)