"Áh, ne bontsunk már semmit, inkább hozom a házi borunkat" -  mondta Szabolcs barátom egy kóstolónk végén, azzal el is viharzott, majd pár perc múlva megjelent egy másfeles, vörösborral teli palackkal. Bevallom, házi borral már párszor megütöttem a bokám, de Szabi ízlése az átlagos Borbárfogyasztó egyetemistáénál jóval kifinomultabb, úgyhogy a Spar Cola helyett a kóstolónoteszem vettem elő. "Ezt kóstold meg, ez az igazi kézműves bor! Ebben pont annyi meló van, hogy ne rohadjon le az összes szőlő. Bioművelés, természetes hozamkorlát. Concordia, Othello és Zweigelt, bogyózás nélkül, a kocsánnyal együtt zúzva, így ázott három napig, aztán spontán erjedt, demizsonban, egyszer lett fejtve." Aztán töltött is.

A bor és gazdája

Eleinte kicsit viccesre vettem a témát, gondoltam írok majd két sort, ha már az este során a többi borról is írtam, aztán azzal le is van tudva a dolog. De az a helyzet, hogy ez bizony egy jó újbor, sokkal élvezhetőbb néhány nagy pincészet hasonló próbálkozásánál. Illata jellegzetes szőlőlés, megérződik rajta a Concordia, idővel átcsap málnás aromákba. Az íze is jó. Nem összetett, nincs mit szálazni rajta, de a Zweigelt, ami Szabolcs szerint "felvizezte" a bort, pont hogy azt a könnyedséget, jól ihatóságot adja neki, amitől annyira élvezhető lesz. Szájban gumicukros, málnás jellegű, szép, dinamikus savak, épp csak annyi benne a tannin, ami nem zavar. A korty végén van egy pici szőlőhéjas kesernye, a lecsengése pedig rövid. Sose rosszabb újbort, úgy meg főleg szép ez a teljesítmény, hogy azért készült, hogy legyen valami a szőlőből, ha már egyszer megtermett. Ehhez hasonló szép tételeket kívánok a Lőrincz családnak, erre pedig fogadjanak el tőlem (82/100) pontot.