Sokbor

Blog sok borról

Kis francia kézművesség

2017. november 13. 11:33 - varga.daniel.sokbor

AKristóf barátom nemrég elhívott, hogy kóstoljunk bort, én viszont nemet mondtam neki, mivel több okból sem volt alkalmas a helyzet borozásra. "Majd máskor bepótoljuk" - mondtam, de mint kiderült, ezt a kóstolót nehezen lehetne bepótolni. Kristóf ugyanis a petitescaves.com-ról (magyarul: "kis pincék") rendelt néhány tételt, hogy megtudja, hogyan csinálják a nagyok, ha kicsik és naturálisak.

p71111-162643.jpgA teljes kézműves sor

Nagy nehezen aztán sikerült megoldani, hogy el tudjak menni, én pedig csak köszönni tudom Kristófnak minden igyekezetét, mert egy izgalmas, tanulságos kóstolón lehettem ott neki hála. Voltak meglepetések és csalódások is, sőt, még egy magyar viszonylatban is best buy palack is akadt. A sort egy hazai "belövőborral" kezdtük, majd jöttek a franciák. Íme:

23549813_1965475526812698_1393686677_n.jpg

Benyák Zoltán Pozsonyi Fehér 2016

Némelyeknek a Kunság és a kézműves szavak hallatán már külön-külön is feláll a hátukon a szőr, nehezen tudom elképzelni, mit gondolnak együttes említésükkor. Pedig Benyák Zoltán Pozsonyi Fehére jó bor. Illata engem az Ezerjóra emlékeztetett, annál egy kicsit füvesebb, "zöldebb" volt. Szájban savhangsúlyos, a citrusok mellett némi fémes ízt érzek, hogy ez a technológia vagy a fajta sajátja-e, nem tudom. Érdekességnek, illetve könnyed fehérbornak jó választás. És őszintén, egy filoxérára érzékenyebb, és emiatt majdnem kihalt ősi magyar fajtával hol kísérletezzen valaki, ha nem a Kunság homokján? (7+/20)

p71111-152305.jpg

Chateau de Mérande  Le Grand Blanc 2015

100% Roussanne Szavojából. Szép aranysárga színű. Illata intenzív, és nem is halványul el egyhamar, benne méz, sárgadinnye, némi botrytis. Nagyon meglepő az íze. Miközben csontszáraz, a legjellegzetesebb aromája a méz. A korty végén érezhető egy pici ásványosság. Savai gördülékenyek, közepes a korty lecsengése. Még ha a Rousannera a fenti jegyek jellemzőek is, nagyon csodálkoznék, ha nem kézműves technológiával ehhez hasonló borok születhetnének a pincékben. Számomra ez a bor izgalmas és élvezetes is volt, és ne feledjük, ez Franciaországban egy olcsó kézműves bornak számít. (10/20)

p71107-124246.jpg

Domaine l'Ecu Orthogneiss 2015

Loire-völgyi Melon szőlő (Pinot Blanc x Gouais Blanc) bora. Illata intenzív, de kora és színe ellenére leginkább érlelési aromákkal rendelkezik, szerintem főként füge és datolya illatú. Első kóstolásra grapefruitos és kicsit fülledt. A fülledtség csak nem akar elmúlni. Aztán amikor már majdnem a következő tétel töltenék, mégegyszer megkóstolom. A fülledtség és grapefruit sehol, helyén meglepően ásványos íz és szép savak kerültek. Örülök, hogy végül megmutatta a bor szebb arcát, de jó lenne, ha ehhez nem kellene noszogatni. (9/20)

23513379_1965475383479379_1622722559_n.jpgA dekanter sem segített

Domaine Miolanne Pinot Noir 2015

Rhone-völgyi Pinot Noir. A boron a dekantálás ellenére is leginkább hordó aromáit lehet érezni. Súlyos, nagy bor, ami ennek a fajtának szerintem nem áll jól. Ha vakon kóstoljuk, sokan mondták volna rá, hogy egy jól sikerült Villányi tétel. Hibátlan, de kevés élményt tartogat, egy francia Pinottól többet vártam. (8/20)

p71111-161231.jpgÍme, boroscímke Comic Sans felirattal

Chateau Tire Pé Les Malbecs 2012

Malbec Bordeauxból. Illatában a hordó hangsúlyos, de egy kis szilva és kakaó is megjelennik benne. Íze meglepően semleges, a bor pedig egy Malbechez képest vékony. Savai még nem öregednek, a tanninok is finomak, semmi hibája nincs, mégis hiányérzetet hagy maga után. Valószínűnek tartom, hogy étel mellé párosítva mutatja legszebb arcát. (8/20)

p71111-163821.jpg

Binner Vendanges Tardives Riesling 2006

Félédes Elzászi Rajnai Rizling. Opálos aranyszínű, illata tömény botrytis, sok Szamorodni megirigyelhetné. A félédesség nagyon jól áll neki, a cukor nem nyom el semmit, inkább harmóniában van az ízekkel. Az idő megtette a hatását, ízében az érlelési aromák uralkodnak: pirítós, dió, mellette van még egy kis gyümölcsösség is, és nagyon jól csúszik, élvezet inni. A savai lehetnének egy picit élénkebbek, de még nem gyengültek el, lecsengése közepesen hosszú. (11/20)

p71111-163911.jpg

Domaine Elodie Balme Rasteau 2015

Édes vörös Grenache, a Rhone-völgyből. Visszafogott illatú, az a pici illata ami van, meggylére hajaz. Íze meggybefőtt jellegű, édes, gyümölcsös, csipetnyi kakaóval, finom tanninokkal, közepes lecsengéssel, emlékezetesen intenzív ízekkel, amik mögül még a 15,5-es alkohol sem tud előtérbe kerülni. Élmény ez a bor, és egy tátongó piaci rést tölt be, méghozzá hazai viszonyokhoz képest is jó áron (~4700Ft / 0,5L) Egyértelműen az este csúcspontja, finom és különleges, és persze Best Buy. (12/20)

Mégegyszer szeretném Kristófnak megköszönni a szervezést, szerintem egy kiváló kóstolón vagyunk túl. Érdekes, jó, és számunkra új borokat kóstolhattunk meg, és nyugodtan kijelenthetjük, hogy a komolyan vett, őszinte kézművességnek a világ bármely borvidékén létjogosultsága van. 

Szerkesztés:

Kristóf a maradék borokat másnap visszakóstolta, az eredmény:

  • Chateau de Mérande Le Grand Blanc: még mindig szép, ásványos bor
  • Domaine l'Ecu Orthogneiss: másnapra szétesett
  • Domaine Miolanne Pinot Noir: egy napnyi levegőzés után végre kibontakozott, terroirhangsúlyos és szép lett, némileg emlékeztet Ráspira
  • Chateau Tire Pé Les Malbecs: jót tett neki a levegő, szép lett
  • Binner Vendanges Tardives Riesling: megviselte a levegőztetés, egy 11 éves bornak talán elnézhető
  • Domaine Elodie Balme Rasteau: vesztett bájából, és ami még érdekes: Franciaországban a Vin Naturell Doux természetesen édes, a Vin Doux Naturell erősített bor. Vajon ez melyik kategórábia tartozhat? (utóbbi)
Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://sokbor.blog.hu/api/trackback/id/tr4013231667

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása