Hétvégén volt a Budavári Borfesztivál, az ország legnívósabb borfesztje, én pedig részt vettem rajta. Nem vendégként, hanem a Juhász Testvérek Pincészetének standjában. Sokat tanultam ezen a pár napon, mind magamról, mind a borról, mind a magyar bortársadalomról, és a pincészet is nagyon megváltozott a szememben - a málnamatricás rozé helyett már mérnöki pontossággal készített, menő, gyümölcsös és fiatalos fehérborok és szép, testes vörösek jutnak eszembe róla. Sőt, még a rozéjuk is jó volt, és szeretném a már annyiszor felfedezett tanulságot újra megemlíteni: a hiperben tönkremennek a borok, ne vegyünk onnan, ha jót akarunk magunknak. Én is jártam már így, többek közt Juhász rozéval is, és eddig azt hittem, hogy az egy rossz bor. Pedig milyen jó tud lenni egy meleg szombat délután, jól behűtve, enyhén szénsavasan. De a mai poszt középpontjában egy, a rozénál is sokkal jobb bor áll, a Kékfrankos Grand Selection 2011.

A borról

Juhászék csúcskékfrankosa. Szeretem a fajtát, Egerből már sokszor ittam jót belőle, és még a címkéje is nagyon tetszett. Én személy szerint örülnék neki, ha a pince többi bora is ehhez hasonló kinézettel rendelkezne. Szép bíbor színű. Illatában némi füstösség van jelen a hordó aromáival, aztán előbújik némi szeder is, sőt egy picike fahéj is felüti az orrát. Szájban meggy, szeder és vanília harmonizálnak egymással. Szép bor, kerek egész magában is, de egy jó marhasült mellé is szívesen innám. Merthogy a Kékfrankoshoz képest sok a tanninja, de nem áll rosszul neki, csak nem egy a fajtára jellemző bor. Magában is jó, de étel mellé még szívesebben innám. Megkóstolása ajánlott. (11/20)